2014. december. 13. 12:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 13. 12:48 Itthon

Vasárnaptól jelentős változások lesznek a dél-balatoni vonalon

Felújítás miatt vasárnaptól lezárják a székesfehérvári vasútállomás utascsarnokát, az aluljárót és az első nyolc vágányt, továbbá a dél-balatoni vonal felújítása miatt Siófok és Szántód-Kőröshegy között pótlóbuszok viszik az utasokat

A Mávinform közleménye szerint a székesfehérvári állomáson vasárnap kezdődik a vágány- és peronhálózat, valamint az aluljárórendszer felújítása, ezért zárják le az utascsarnokot, az aluljárót és az első nyolc vágányt. Várhatóan a jövő hét elején a jegypénztárakat is bezárják, a menetjegyeket ezután az állomásépület bal oldalán található ideiglenes konténerbe áthelyezett pénztárban lehet megvásárolni. Az e-Ticket jegyátvételi kioszkot a konténeren belül kialakított utasváróban, a pénztárak mellé helyezik.

Az ideiglenes peronokat a kiscsarnokból nyíló aluljárón keresztül lehet megközelíteni, 2015. január közepére a kivitelező egy védőtetővel és oldalfallal is ellátott gyalogos járdát alakít ki erre a célra. A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy fokozottan figyeljenek a vágányok megközelítésekor, és legalább tíz perccel korábban érkezzenek ki az állomásra, mert az ideiglenes peronok és vágányok távolabb találhatóak az állomásépülettől.

A dél-balatoni vonal felújításának új fázisa 2015. június 13-ig, a nyári forgalom kezdetéig tartanak, ez idő alatt eltérő pályaszakaszokon, módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Budapest-Székesfehérvár-Siófok-Nagykanizsa-Gyékényes vasútvonalon a mostani vágányzári menetrend vasárnaptól jövő év február 15-ig érvényes. Siófok és Szántód-Kőröshegy között, valamint a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon valamennyi személyszállító vonat helyett vonatpótló autóbuszok járnak majd.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.