Bilin ücsörgő Kocsis Mátéval utal címlapján a Népszava a képviselő kötelező drogtesztről szóló ötletére. A lapnak egy kormánypárti képviselő azt mondta, hogy gumicsontnak dobták be az ötletet.
A kamaszoknak, újságíróknak és politikusoknak kötelező drogteszt ötletével előrukkoló Kocsis Máté fejét retusálta egy bilin csücsülő kisgyerek testére a Népszava, ezzel a címlappal jelent meg kedden a napilap.
A témával foglalkozó cikkben a lap sorra veszi a drogtesztről szóló nyilatkozatokat, ezek közül annyi az újdonság, hogy egy névtelenül nyilatkozó kormánypárti képviselő szerint Kocsis nem a saját szakállára dobta be a drogteszt ötletét, hanem figyelemelterelésnek szánják azt, amelyen csámcsoghat az ellenzék és addig sem a korrupciós ügyekkel foglalkoznak.
A lap idézi a Népszabadságnak nyilatkozó Rubovszky György KDNP-s képviselőt, aki azt mondta, 12 éves lány unokája zokogva hívta fel, hogy el fog költözni ebből az országból, mert nem hajlandó idegenek előtt pisilni. "Ez sehogyan sem jó" – fogalmazott Rubovszky.