Gázolás miatt borul a szolnoki és a miskolci vonatok menetrendje
Gázolt az Egerbe tartó gyorsvonat péntek délután a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között, ezért 20-30 perces késések várhatók késő estig a szolnoki, illetve a miskolci vonalakon – közölte a Mávinform.
A vágány mellé sodródott valaki, elütötték, a gázolás után még életben volt. Egyelőre mást nem tudni róla, így azt sem, túlélte-e a szerencsétlenséget.
A rendőrségi helyszínelés végéig, várhatóan 19 óráig az említett szakaszon az egyik vágányon nem közlekedhetnek a vonatok.
A Cegléd és Nyársapát közötti délutáni gázolás helyszínelése befejeződött, ezért már nem kell pótlóbuszra átszállniuk az utasoknak, így az ottani késések 15-30 percre csökkentek. A menetrend csak késő este állhat helyre.