Balog mindent elmondott a kormány családpolitikájáról New Yorkban
A magyar kormánynak a családhoz, a házassághoz, a gyermekekhez, a családi kapcsolatokhoz való hozzáállása "nem a belenyugvás" - jelentette ki Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter az ENSZ-ben.
A magyar kormány családpolitikai lépéseit alapvetően befolyásolja a demográfiai kihívás, s hozzáállását nem a belenyugvás határozza meg - mondta a Transzatlanti csúcstalálkozó 2014: A család megerősítése a fenntartható fejlődésért címmel pénteken New Yorkban az ENSZ-ben megtartott tanácskozáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
"Magyarországon a kormány családpolitikai lépéseit alapvetően határozza meg a demográfiai kihívás. Arra törekszünk, hogy - feltárva az okokat - lebontsuk azokat a gátakat, amelyek a vágyott, tervezett, kívánt gyermekek száma és a ténylegesen megszületők között húzódnak, hogy csökkentsük a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es termékenységi ráta és az 1,35 körüli megvalósuló termékenység közötti szakadékot, megteremtve a magyar népesség és társadalmi ellátórendszer hosszú távú fenntarthatóságát" - mondta a tárcavezető.
Kijelentette, hogy a magyar kormánynak a családhoz, a házassághoz, a gyermekekhez, a családi kapcsolatokhoz való hozzáállása "nem a belenyugvás". Utalva a család szerepével kapcsolatban kibontakozott ideológiai vitára, rámutatott, hogy bár a modern nyugati állam sok tekintetben és mélységesen beavatkozik az emberi élet különböző színterein, a népesedéspolitika kevés hangsúlyt kap.
Balog Zoltán ismertette a magyar Alaptörvény család- és életpárti részeit, valamint a családvédelmi törvény rendelkezéseit. Mint mondta, a kormány arra törekszik, hogy tovább erősítse azokat az intézkedéseket, amelyek "a családok számára stabil, nyugodt életet és megfelelő környezetet biztosítanak ahhoz, hogy bátran lehessen vállalni a hosszú távú döntést, hogy gyerekek szülessenek, ugyanakkor rugalmasak és megadják a választás lehetőségét".
Szavai szerint az elmúlt négy év intézkedései nyomán kissé nőtt a születések, a házasságkötések száma, folyamatosan csökkentek az abortuszok és csökken a halálozás is. Elmondta, hogy a magyar családtámogatási rendszerben 2010 óta a hangsúly egyre inkább a gyermeknevelés mellett dolgozó családoknak járó támogatásokra helyeződik, mivel "a kormány filozófiája szerint azok a szülők, akik gyermekük nevelése mellett még a munkavégzéssel járó családi áldozatot is vállalják, ezzel nagyobb arányban járulnak hozzá a társadalom fenntartásával kapcsolatos kiadásokhoz".
A kormány célja egyértelműen az volt, hogy minél kisebb mértékű elvonás érvényesüljön a családok gyermeknevelésre fordított jövedelmeinek tekintetében. Egyebek között megemlítette: annak érdekében, hogy minél több fiatal válassza a hosszú távú elköteleződést jelentő házasságkötést, 2015-től a házaspároknak már az esküvőtől jár a családi kedvezmény. "Ez amiatt szükséges, mivel a házasság a gyermekvállalás legbiztosabb alapját jelentő életközösség, amit az is bizonyít, hogy a 15-39 éves, tehát termékeny korú nők mintegy háromszor annyi gyermeket hoznak világra, mint azok, akik nem élnek házasságban" - mondat Balog Zoltán.
Utalt a KSH egy felmérésére, amely szerint a házasságban élés az életminőségre, az életkilátásokra is pozitívabb hatással van, mint bármely más együttélési forma. Egy 30 éves házas nő élettartama 6 évvel, egy ugyanilyen korú férfi élete 8 évvel volt hosszabb, mint az ugyanolyan korú hajadon/nőtlen társáé.
Kitért rá, hogy a magyar kormány 2014 szeptemberében a rászoruló családok üdültetésében is segítő, idén már 400 ezer résztvevősre bővült Erzsébet-program létrehozásáért elnyerte az Európai Nagycsaládosok Szövetségének díját. Magyarország eddig az egyetlen ország, melynek kormányát a szervezet elismerte a családok érdekében végzett munkájáért.
"Hajlamosak vagyunk általában anyagi eszközökben, támogatásokban, költségvetési forrásokban gondolkodni, azonban mindnyájan tudjuk, hogy az anyagiakon túl a házasságnak, a családnak, a gyerekvállalásnak vannak más dimenziói is - értékek, hagyományok, kultúra, nevelés, erkölcsi vonatkozások, szellemiség, pszichológiai tényezők, szemléleti kérdések, hit. A jövőben az anyagiakon túl ezekre a területekre is nagyobb hangsúlyt szeretnénk helyezni" - fogalmazott Balog Zoltán.
"A családok lelki egészségét is stratégiai kérdésnek tekintjük, hiszen az egész társadalom állapota, a gyermekvállalás is múlhat ezen" - jelentette ki. A miniszter egyénként elmondta, hogy ő maga 5 gyermekes apa, aki a hetedik unokájának születését várja.