2014. december. 02. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 02. 10:53 Itthon

Már nem annyira lopják a kábelt és a fémeket

2014 első kilenc hónapjában hatodára, 326-ról 52-re csökkent a MÁV-ot érintő kábellopások száma, emellett a fémlopásoké (sínek, trafók, jelzőtáblák, fedelek) is a harmadára esett.

Az év első kilenc hónapjában a vasutat érintő kábellopások száma a hatodára, az egyéb fémlopásoké pedig a harmadára csökkent - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Államvasutak (MÁV) kedden az MTI-vel.

A közleményében azt írták: 2014 első kilenc hónapjában hatodára, 326-ról 52-re csökkent a MÁV-ot érintő kábellopások száma, emellett a fémlopásoké (sínek, trafók, jelzőtáblák, fedelek) is a harmadára esett (173-ról 53-ra). Ehhez az eredményhez a tavaly november óta hatályos fémtörvény hatása és a MÁV erőfeszítései mellett a folyamatos járőrözések, a rendőrséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közös szigorú ellenőrzések is hozzájárultak - írták.

A közleményben felidézték: az egy éve hatályos törvény rendelkezései alapján szigorították az ellenőrzéseket, növelték a bírságok összegét, valamint javították a hatóságok közötti együttműködést. A fémkereskedelmi engedély megszerzése is nehezebb lett, ennek következtében kiszűrhető a rendszerből az illegális kereskedés - tették hozzá. A dokumentumban idézték Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkárt, aki szerint az idei adatok egyértelműen azt mutatják, hogy jól működött a minisztérium által kidolgozott fémtörvény és végrehajtási rendelet alkotta új szabályrendszer.

A MÁV Zrt. is kiemelt feladatának tekinti a kábellopások és rongálások visszaszorítását, hiszen az ilyen típusú bűncselekmények veszélyeztetik a vasúti közlekedés biztonságát, fennakadásokat, késéseket, valamint jelentős anyagi károkat okoznak - írták.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.