Itthon hvg.hu 2014. november. 30. 16:39

Pár százan a budapesti Slutwalkon

Körülbelül 300-400-an gyűltek össze a Deák Ferenc téren a harmadik Slutwalk, azaz RibancSéta nevű rendezvényen, ami a nők elleni szexuális erőszakra igyekszik felhívni a figyelmet. Az eseménynek fél hatra lett vége.

A rendezvényt még a héten hirdették meg, ahol arra a rossz hozzáállásra is fel akarják hívni a figyelmet, hogy a szexuális erőszak oka legtöbbször maga az áldozat, a nő – írja az Index.

A szervezők felhívása szerint követelik, hogy a rendőrség vonja vissza az áldozatokat hibáztató anyagokat, védje meg az áldozatokat, ahelyett, hogy üldözné őket. A ribancos öltözködéstől, a szervezők felhívásában az állt, így is lehet öltözködni, a hideg időjárás miatt sokan eltekintettek a lap szerint.

Stiller Ákos

 

Stiller Ákos

A meneten nincsenek hivatalos beszédek, de bárki elmondhatja egy hangsobeszélőbe a gondolatait. A demonstrálók délután 4-kor indulnak a Deákról, tesznek egy kört a Parlamentnél, majd a Belügyminisztériumhoz érkeznek meg. A demonstrációnak fél hatra lett vége, ekkora az eső miatt körülbelül már csak 150-en maradtak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.