Tb-támogatás mellett is több százezer forintot kell minimum költeni azoknak a pároknak, akiknek csak mesterséges úton lehet gyerekük. Az állami intézmények iszonyúan túlterheltek, és sokszor kényszerülnek magánszolgáltatóhoz a gyerekre vágyók, így akár több millió forint is lehet a végszámla, mire a gyerek összejön. Ha összejön. Nagyvizit 3. rész.
Egy párnál akkor beszélhetünk meddőségről, ha 12 hónap – 35 év felett 6 hónap – próbálkozás után nem jön össze a terhesség. Csak becslések vannak a meddő párok számáról, de az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO szerint világszerte nagyjából minden hatodik-hetedik párnak (azaz a gyermeket vállalni akarók 15 százalékának) gondot okoz a teherbe esés. Magyarországon ez az arány még rosszabb, nagyjából minden ötödik párnak okoz nehézséget a gyermekáldás.
Bár nálunk a lombikprogramot a társadalombiztosító minden egészségbiztosítással rendelkező pár számára – és bizonyos szabályok mellett az egyedül álló nőknek – öt alkalommal teljes mértékben finanszírozza, és a lombikbébi-kezeléshez szükséges gyógyszerek jelentős része is 70 százalékos támogatással kapható, ennek ellenére a párok többsége több százezer vagy akár több millió forintot is kifizet a meddőség kezelésére, illetve a mesterséges megtermékenyítésre. Garancia pedig sajnos nincsen.
A rendszert két példán keresztül mutatnánk be.
I. – Paliék esete
Cikksorozatunk egyes részei a sokszor egymást keresztező állami és magán-egészségügyi betegutakat teszik mérlegre.
Paliék tavaly májusban döntöttek úgy, hogy kivizsgáltatják magukat, mert természetes úton két év alatt sem jött össze a baba. Számukra egyértelmű volt, hogy ha lehet, akkor a tb-finanszírozott utat választják. A szakrendelőben az andrológus elküldötte Palit egy fővárosi kórházba spermavizsgálatra. Ilyenkor megnézik, hány millió spermium van egy adott mértékegységen belül, abból mennyi az életerős, hány százalékuk mozgékony. „Először elveszett a leadott anyag. Második alkalommal már elkészült a laborvizsgálat, de olyan leletet kaptam, amin a számok rosszul lettek feljegyezve. Az andrológus hosszú percekig silabizálta, még pár könyvet is levett a polcáról, hátha értelmezni tudja. Olyan volt, mint a klasszikus viccben –' – Mennyi? – Harminc! – Mi harminc?– Mi mennyi?'. A szám megvolt, de nem lehetett tudni, hogy mit is mutat. Végül azt javasoltak, menjek magánlaborba inkább. Mire az összes vizsgálatot megcsináltattam (kell legalább két 'számlálós', egy urológiai vizsgálat, DNS stb.), elköltöttem 150 ezret.”
Ráadásul, ha a folyamat elhúzódik, akkor egy éven belül a vizsgálatok egy részét illik megismételni. Budapesten több ilyen magánrendelő működik, Pali kettőben is járt, mint mondta mindkettő „fullra” járt, annyi páciens van.
De a férfi kiadásai még elenyészőnek számítanak a nőkéhez képest. Budapesten két állami meddőségi centrum van (ezenkívül több olyan magánszolgáltatói is működik, amelyeknek van lombikprogramra tb-finanszírozása – a szerk.), óriási a tömeg mindenhol. „Ahol mi voltunk, reggelente egyetlen asszisztens vesz vért, fogadja az egyéb vizsgálatra érkező pácienseket. Ez az egy ember általában türelmetlen és ideges. A páromtól több ampulla vért vettek, de egy részét teljesen feleslegesen, mert a vizsgálatok felét egyszerűen elfelejtették megcsinálni. Az orvos pedig csak vonogatta a vállát, amikor panaszkodtunk neki. Persze így nem kerül pénzbe a labor, de az orvos az összes kiértékelést és konzultációt a magánrendelőjében bonyolította le, amiért 12-16 ezer forintot kért alkalmanként. A legszebb azonban az volt, hogy a vizsgálatok egy része időhöz kötött: a nő ciklusához igazodik. Az orvos azt mondta, ő vasárnap nem dolgozik a munkahelyén, menjünk ki a lakására, ahol – hogy, hogy nem – egy jól felszerelt laborja volt, ugrott is újabb 25 ezer.”
Pali hozzátette, hogy persze lehet sehol sem csinálnak vasárnap vizsgálatot. „Végül összevissza beszélt: miközben újabb vizsgálatokat rendelt el, újabb orvosságokat írt fel, azt kérte, menjünk be a magánrendelőjébe, mert ő elvégezné az első inszeminációt. Mire mondtuk neki, hogy még nem jók az értékeink, erre elgondolkodott, és azt mondta, 'ja persze, akkor várjunk még vele'. Erre otthagytuk és egy magánintézetet választottunk .”
"Nyomnak a magánklinikák felé"
A magánintézet is túlzsúfolt, de ember módjára beszélnek a páciensekkel, mindenkire szánnak elég időt, türelmesen meghallgatják a kéréseket, kérdéseket. Paliék most az inszeminációnál tartanak, remélik, hogy az sikeres lesz, és nem lesz szükség lombikra.
Az inszemináció tulajdonképpen mesterséges spermafelhelyezést jelent, a legtöbb meddő pár – ha nincs kontraindikáció, például petevezeték-elzáródás, vagy ha a spermiumok száma nem növelhető – ezzel próbálkozik a lombik előtt. Részben az államilag finanszírozott lombikprogramnak is feltétele a sikertelen inszemináció, ez ugyanis jóval olcsóbb eljárás, mint a lombik, így első lépésben ezzel próbálkoznak.
A sikertelenség egyik gyakori oka az inzulinrezisztencia, erre van gyógyszeres kezelés, de sokszor életmódváltást és egy speciális étrendkiegészítőt ajánlanak, aminek a költsége pár hónapra 20 ezer forint. Ha a hormonszintek miatt pajzsmirigyvizsgálatra van szükség, sokszor kér az orvos CT-t, ahová fél-egy év is lehet a várólista, de ha valaki kifizeti érte 40-60 ezer forintot, akkor napokon belül elkészül.
| Mi van a háttérben? |
Nagyjából hasonló – 30-40 százalékos – arányban vagy a férfi vagy a nő a gyermektelenség oka, 20-25 százalékban mindkét félnél vannak problémák, és 10-15 százalékuknál nem lehet megállapítani az okokat. Míg a férfiaknál főleg életmódbeli problémák – stressz, dohányzás, alkohol, nemi betegségek stb. – okozhatják a meddőséget, a nőknél a leggyakoribb ok a méhkürt elzáródása, korábbi gyulladások, fejlődési rendellenségek, a méh jóindulatú daganatai, a petefészek rendellenes működése. Ezek mellett pedig az idő a legnagyobb „ellenség”. Az első gyermek születése mára a nőknél 30-31 évre tolódott ki és nem ritka, hogy 35 év felett kezdenek a nők családot alapítani. Ennek teljesen racionális, társadalmi okai vannak, de ahogy mondani szokták, szembemegy a biológiával. Egy 35 éves nőnek 94, egy 38 évesnek 77 százalék az esélye, hogy rendszeres védekezésmentes szexuális élet mellett 3 év alatt megfogan. A férfiak esetében ez a tendencia kevésbé tisztázott. Ráadásul a mesterséges megtermékenyítések sikeressége is lényegesen csökken az életkor emelkedésével. A lombikprogramokat tekintve a 35 év alattiaknál a beültetések közel 40 százaléka végződik szüléssel, a 38 és 40 év közöttieknél ez az arány már csak 22, a 44 év felettieknél pedig 1 százalék. |
A férfinak is szoktak vitaminokat, éttrendkiegészítőket felírni – bár ezekkel állítólag csak minimális javulást lehet elérni –, aminek költsége 4-5 ezer forint havonta. Ezenkívül az inszemináció előtt is van a nőnek hormonkezelés, aminek összege 100 ezer forint körül lehet, állami támogatás mellett. Így a költségek az első inszeminációig, könnyen elérhetik az 500 ezer forintot is.
Paliéknak egyébként végig az volt az érzésük, hogy az orvosok szándékosan tolják a magánklinikák felé a pácienseket.
II. – Péterék esete
Péter nem látja ennyire drámaian a helyzetet, de abban egyetért, hogy számos olyan járulékos költsége van a folyamatnak, amit bizony sokan nem engedhetnek meg maguknak. „Mi is állami intézménybe járunk, és alapvetően elégedettek vagyunk. A bekerüléstől kezdve azt érzem, hogy kellően törődnek velünk.” Igaz, bekerülni is 20 ezer forintba került, ugyanis ha az utcáról betelefonál az ember, akkor 3-6 hónap múlva kapja meg az első konzultációs időpontot. „Mi elmentünk az orvos magánrendelésére, ahol nem volt várólista, itt volt az első konzultáció, azóta az állami intézetbe járunk, de így nem kellett hónapokat várnunk.”
Hozzátette, innentől tulajdonképpen a hormonkezelés volt a legnagyobb költség, tb-finanszírozás mellett is százezer forintos tétel egy kezelés ára. Ráadásul a beültetés után ajánlott a megtapadást segítő hormontámogatás, itt viszont az OEP nem támogatja azt a készítményt, amelyet otthon maga is be tud adni, a páciens és jóval kevesebb mellékhatása van. „Összességében elmondható, hogy 200 ezer forintot fizettünk ki mi magunk zsebből egy próbálkozásra.”
Péter hozzáteszi, hogy az OEP 5 lombikpróbálkozást fizet, mivel a hormonstimulációk miatt sokszor több petesejtet lehet levenni, mint amennyi embriót be lehet egyszerre ültetni, így van lehetőség a fel nem használt embriók fagyasztására. Ennek nagyjából 20-30 ezer forintos költsége van. Ezek azonban később beültethetők, aminek a költsége pedig 60 ezer forint. Így ez egy sokkal olcsóbb pluszlehetőség akár két államilag támogatott lombik próbálkozás vagy akár az ötödik sikertelen beültetés után, mint egy komplett lombikprogram, ami önköltségen 500 ezer és 1 millió forint között van.
Az állami szolgáltatók viszont túlterheltek, 3-6 hónapot is várni kell a bejutásra, ugyanez vonatkozik azon magánszolgáltatókra, ahol van tb-finanszírozott lombikprogram – igaz, ezen intézményekben nagyjából 100 ezer forintért meg lehet úszni a várakozást. Viszont a tb-finanszírozott magánszolgáltatóknál az előzetes – labor, andrológus, hormon stb. – vizsgálatok egy részét önköltségen kell elvégezni. Ezek összesen több százezer forintba kerülhetnek, mire mindenen túlvannak a párok.
Ha valaki a teljes „programot” magánintézményben intézi, akkor, míg eljut az első beültetésig, az 1-1,5 millió forint is lehet, innentől pedig a végső összeg attól függ, hogy mikor jön össze a baba. „Garancia pedig nincs a biztos gyermekáldásra, sokan egy vagyont kifizetnek, és nem jön össze a baba. De a legrosszabb az, hogy egy olyan országban, ahol elvileg fontosnak tartják a családot, a sok meddő pár az állami program költségeit sem tudja kifizetni.”
