Itthon MLF 2014. november. 24. 20:15

Rogán puhítja az Orbánt fegyelmező német politikusokat

Újabb magas rangú delegáció utazik kedden Németországba, hogy szövetségeseket gyűjtsön a magyar kormány politikájához. Berlin már korábban jelezte, nem tűri Orbán Viktor külön utas politikáját.

Rögtön a keddi parlamenti szavazás után repülőre ül a Fidesz-frakció vezetője és Berlinbe repül tovább egyengetni a német és a magyar kormánypártok viszonyát – értesült a hvg.hu egy magas rangú fideszes forrástól. Rogán Antal és az Országgyűlés alelnöke, Gulyás Gergely kiutazása része annak a kommunikációs és politikai offenzívának, amit hetek óta folytat a kormány és a Fidesz, hogy elfogadtassák Németországgal a harmadik Orbán-kormány bel- és külpolitikai lépéseit.

Nincs kibeszélés!

Fideszes forrás szerint Rogán feladata elsősorban az lesz, hogy a CDU-s és a CSU-s politikusoknak elmagyarázza, hogy mik is valójában Magyarország tervei, hogyan kell értelmezni Németországban a magyar belpolitika egyes jelenségeit, hogyan viszonyulunk Oroszországhoz. Egy másik fideszes politikus szerint Orbán jól ismeri a német politika tagoltságát, tudja, kit érdemes meggyőzni, akik majd a CDU-ban vagy egyenesen Angela Merkel kancellárnál lobbiznak Magyarország érdekében. 

Rogán kirepül Berlinbe
Túry Gergely

Mint arról korábban beszámoltunk: az ukrán válság első hónapjaiban türelmes német diplomácia még elnézte az Orbán-kormány külön utasságát. Viszont júliusban a maláj gép orosz szakadárok általi lelövését, Putyin keményvonalas fellépését követően Berlin belátta, hogy képtelen közvetíteni az amerikai és az orosz fél között, így letette voksát Washington mellett. Viszont a magyar diplomácia későn vette észre a fordulatot, ráadásul az USA bekeményített az Orbán-kormánnyal szemben, így Németország is határozott jelzéseket küldött informális úton Magyarországnak, hogy igazodjon a szövetségeseihez.

„Jelezték, nincs kibeszélés, nem lehet szembemenni az oroszellenes szankciókkal, támogatni kell Ukrajna integritását” – mondta egy magas rangú fideszes politikus, mit várnak el tőlünk Berlinben. Szerinte a magyar diplomácia ezeknek a kéréseknek eleget is tett, Orbán többször leszögezte, hogy nem akar még egyszer magyar-szovjet határt. Igaz, ezzel párhuzamosan a magyar kormány belpolitikai téren bekeményített: továbbra sem enyhül a nyomás a civil szervezeteken, a kormány büntetőadóval sújtja a német tulajdonú RTL-t, illetve a különadókkal és egyéb intézkedésekkel sújtott kereskedelmi láncok között is vannak német cégek. 

Az utóbbi időben felélénkültek a német-magyar kapcsolatok. Orbánék komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy meggyőzzék a német politikai elitet:

  • november első hetében Orbán Viktor járt Bajorországban, ahol először beszélt arról, hogy Oroszország nemzetközi jogot sért, ami szerinte is elfogadhatatlan.
  • a rá következő héten Szijjártó Péter külügyminiszter tett bemutató látogatást, ahol többször is azt hangsúlyozta, Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.
  • hétfőn Orbánnal közölt interjút a Handelsblatt nevű német üzleti lap "Nem közeledünk Oroszországhoz" címmel.
  • a múlt héten a kormányfő a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át Johannes Singhammernek, a Bundestag alelnökének. Kitüntetést kapott további három német parlamenti politikus: Karl Holmeier, a Bundestag európai ügyek bizottságának tagja, Klaus Brähmig, a Bundestag német kisebbségekért bizottságának elnöke, valamint Jens Ackermann, a Bundestag magyar-német baráti tagozatának volt elnöke is. Sőt, pár nappal korábban egyenesen kiküldtek Németországba egy kitüntetést, ráadásul egy szociáldemokrata politikusnak. A Baden-Württemberg tartomány SPD-s belügyminisztere, Reinhold Gall középkeresztet kapott.
  • korábban több, magas rangú német politikus is Magyarországon járt: Michael Roth, a nagykoalíciós kormány európai ügyekkel foglalkozó szociáldemokrata külügyi államtitkára, valamint Hans-Peter Friedrich, a Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának helyettes vezetője.
Hirdetés