Delmagyar.hu: szétszakadhat Szegeden a Fidesz
Öt fővel alakított frakciót Szegeden a Fidesz, pedig kilencen jutottak be a városi közgyűlésbe.
Kettészakadhat a Fidesz Szegeden az október 12-i választási vereség után – írta a delmagyar.hu, amely szerint ezt látszik igazolni, hogy péntek este öt fővel alakult meg a Fidesz közgyűlési frakciója, bár korábban kilencen jutottak be a közgyűlésbe.
A Fidesz-frakció tagjai közé tartozik a beszámoló szerint Bródi János, Kothencz János, Mihálffy Béla, Kosik Dénes és Nógrádi Tibor. A portál később kiegészítést fűzött a megjelentekhez, e szerint a Fidesz-frakcióból csak Kosik Dénes és Nógrádi Tibor tagja a pártnak.
A helyhatósági választáson kilenc fideszes szerzett mandátumot Szegeden, hárman egyéni körzetből, hatan pedig listáról jutottak a városi közgyűlésbe – idézték fel. Az újonnan alakult Fidesz-frakciónak nem lett tagja viszont Hüvös László, Póda Jenő, Haág Zalán és Farkas László.
A delmagyar.hu szerint a választások óta nagy harc dúl azok között, akik bejutottak a közgyűlésbe. Úgy tudják, hogy a listán bejutottak közül több képviselőt is megkértek arra, hogy lépjen vissza. Ebben az esetben a Fidesz-listán sorrendben következő jelölt jutna be a közgyűlésbe, így Rózsavölgyi József is, akit a beszámoló szerint Kothencz János emberének tartanak.
A delmagyar.hu szerint Kothencz szeretetett volna frakcióvezető lenni, de a Fidesznek van egy olyan szabálya, hogy párton kívüli nem lehet frakcióvezető, márpedig Kothencz – ahogy korábban fogalmazott – nem volt és nem lesz tagja soha pártnak. Így lett a közéletben ismeretlen Bródi János a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője, Kothencz pedig a frakcióvezető-helyettese.