Itthon MTI 2014. október. 09. 11:03

Orbán: a legnagyobb jótétemény a romáknak a közmunka

Orbán Viktor felkérte Farkas Flóriánt, az Országos Roma önormányzat elnökét, hogy legyen miniszterelnöki biztos és "istápolja" a roma közösséget. Orbán szerint a legnagyobb jótétemény a romáknak a közmunka volt.

A közmunka volt a legnagyobb jótétemény a roma közösség számára az elmúlt négy évben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével, Farkas Flóriánnal.

A kormányfő azt mondta, hogy az európai - és a hamarosan Magyarországon is jelentkező - munkaerőhiányra nem a bevándorlást, hanem a rejtett tartalékok mozgósítását tartja a helyes erkölcsi megoldásnak, márpedig Európa és benne Magyarország legnagyobb rejtett tartaléka szerinte a roma közösség. "Ha nekünk képzett (...) sok százezres munkaerőpiacra lesz szükségünk, akkor elsőként a Magyarországon élő roma közösség képzésével, oktatásával, nevelésével, munkaerő-piaci részvételre való felkészítésével kell foglalkoznunk" - közölte.

A miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte "a közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény, amit az elmúlt négy évben adhattunk". A közmunkaprogramban egy év alatt részt vevő mintegy 300 ezer emberből 57 ezren voltak olyanok, akik korábban semmit nem dolgoztak, ez volt rá az első lehetőségük - tájékoztatott.

A bevándorlást kritizálva ismét úgy foglalt állást, hogy azt szerinte meg kell állítani, mert komoly bajok adódnak belőle. Ehelyett - folytatta - az európai politikának segítséget kell nyújtania azoknak az országoknak, ahonnan az emberek el akarnak jönni, és Európában akarnak letelepedni.

Orbán Viktor a megbeszélés után bejelentette azt is: tervei szerint az önkormányzati választás után miniszterelnöki biztosi munkára kéri fel Farkas Flóriánt, hogy "istápolja" a roma közösséget. Jelezte egyúttal, egyelőre nyitva hagyták azt a kérdést, hogy az ORÖ-vel kötött kormányzati megállapodást megújítják vagy újat kötnek majd.

A megállapodásban foglaltak teljesüléséről szólva közölte, a vállalások nagy része teljesült. Kifejtette: 35 ezer roma fiatalnak adtak segítséget, hogy megpróbáljon leérettségizni, 2011 óta évente 7 ezer roma fiatal kap továbbtanulási ösztöndíjat, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat beindítása óta pedig "170 cigány fiatal tart a diplomaszerzés felé". A kormányfő az eredmények között említette azt is, hogy körülbelül ezer roma asszonyt képeztek ki óvodai segítőnek.

Orbán Viktor hozzátette ugyanakkor, még sok munka van hátra például a szakképzés területén, hogy a romák se maradjanak ki belőle. Emellett a cigány közösség egészségügyi ellátásának ügyében sem lehet elégedett a kormány - jegyezte meg.

A miniszterelnök végül a vasárnapi választáson való részvételre kérte a roma közösség tagjait, kiemelve, hogy nemcsak önkormányzati, hanem nemzetiségi választás is lesz a hét végén. 

Farkas Flórián a sajtótájékoztatón közölte, elfogadja a kormányfő felkérését a miniszterelnöki biztosi munkára. Az ORÖ elnöke - aki egyben fideszes országgyűlési képviselő - úgy fogalmazott: a cigányság már kész arra, hogy a saját sorsáért felelősséget vállaljon, a romák dolgozni, tanulni akarnak.

Az eseményen jelen volt mások mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá több roma művész, így az énekes házaspár Bódi Gusztáv és felesége, valamint Kathy Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző és Raduly József, a 100 Tagú Cigányzenekar volt elnöke.

MTI / Beliczay László
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.