Kizsebeltek és megvertek egy rendőrt az Árpád hídnál
Kizsebelt egy civil ruhás rendőrt egy 35 éves férfi Budapesten, majd miután a rendőr szolgálatba helyezte magát, többször meg is ütötte őt. Gyorsított eljárásban 5 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, a vádlott fellebbezett.
A vád szerint a 35 éves férfi szeptember 11-én a XIII. kerületi Árpád híd metróállomás aluljárójában odalépett a napi munkavégzés után civil ruhában hazafelé tartó rendőr mögé, majd a táskájából kilopta a pénztárcáját.
A rendőr azonnal észlelte a lopást, vissza is tudta szerezni azt, majd szolgálati igazolványának és jelvényének felmutatásával intézkedést kezdeményezett az elkövetővel szemben. A férfi ekkor menekülőre fogta, a rendőr pedig utánaeredt és többször felszólította, hogy álljon meg. A férfi erre lökdösni kezdte a rendőrt, többször megütötte a fejét, és megtépte a ruházatát. A dulakodás során a rendőr szemüvege és telefonja is összetört, az inge pedig elszakadt.
A menekülő férfit a helyszínre hívott rendőrök elfogták, az illetékes kerületi ügyészség pedig szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állította.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően, lopás vétsége, valamint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt megállapította a vádlott bűnösségét, és ezért a többszörös visszaeső elkövetőt 5 év 10 hónap végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte.
Az ítélet – a vádlott és védője által bejelentett fellebbezés okán – nem jogerős.