2014. szeptember. 12. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 12. 17:33 Itthon

Készülődnek az egyre növekvő Balaton körül

A Balaton vízszintje pénteken 126 centiméter volt, ami 16 centiméterrel meghaladja a szabályozási maximumot, 14 ponton kijelölték a védekezésért felelős szakembereket.

Az esőzések és a Balaton magas vízszintje miatt 14 ponton kijelölték a védekezésért felelős szakembereket, de még sehol nem kellett elrendelni vízkárelhárítást a tó körüli településeken – tájékoztatta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-t pénteken.

A Balaton vízszintje pénteken 126 centiméter volt, ami 16 centiméterrel meghaladja a szabályozási maximumot. Tavasszal a Balaton hasonlóan magas vízállásánál erősebb széllökésekkor utcákat öntött el a víz, több településen is védekezésre kényszerültek. A szóvivő elmondta, vízkárelhárításra egyelőre nincs szükség, a Balaton apasztásának sebességét pedig napokon belül növelni kívánják, figyelembe véve a Kapos folyóból a Sióba érkező vízmennyiséget, és a Sió terhelhetőségét is.

Az elmúlt napokban a Balaton vízgyűjtő területére hulló jelentős mennyiségű csapadék miatt Siófok polgármestere már elrendelte a 24 órás figyelőszolgálatot. Reményei szerint arra nem kell számítani, hogy a tó vize a napokban a partra is kicsap, de ahol nem kellően megoldott a csapadékvíz elvezetése, ott a vízszint emelkedése miatt fel kell készülni arra, hogy a pincék víz alá kerülhetnek. A figyelőszolgálatban a katasztrófavédelem, a vízügy munkatársai és a siófoki Városőrség is részt vesz.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.