Hűtőszekrényben tárolt robbanóanyagot egy józsefvárosi férfi
A hűtőszekrényében tárolt robbanóanyagot egy férfi a VIII. kerületben. A katonai célra rendszeresített robbanószert építési területről szerezte be.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntette miatt vádiratot nyújtott be egy 45 éves férfival szemben, aki a vád szerint robbanóanyagot és robbanószert tárolt budapesti VIII. kerületi lakásának hűtőszekrényében.
A férfi évekkel korábban megszerzett egy épületbontási területről származó katonai célra rendszeresített TNT-szelencét, valamint több utászgyutacsot, majd ezeket budapesti VIII. kerületi lakásának hűtőszekrényében tárolta.
A vádlott idén májusban erősen ittas állapotban a lakásában tartózkodó vendégek előtt elővette a hűtőszekrényből a fenti robbanóanyagot és robbanószert, és azt állította, hogy azzal akár az egész háztömböt, de legalább a szobát fel tudná robbantani. A vádlott a robbanóanyag, illetve robbanószer megszerzésére, valamint tartására nem rendelkezett hatósági engedéllyel.
A kerületi ügyészség a férfit robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja, amely bűncselekmény elkövetése miatt vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban.