Az afganisztáni származású 23 éves Khaibar több mint tíz éve érkezett Magyarországra családjával politikai menekült édesapja után. Azóta harmadszorra próbálja megszerezni a magyar állampolgárságot, és csak sejtései lehetnek arról, miért bukta el eddig kétszer. Pedig Khaibar a bevándorlási hivatalnak is dolgozik tolmácsként, nem mondhatják, hogy ne ismernék testközelből. (H)idegen – Menekültek Magyarországon-sorozatunk újabb darabja.
„Ha harmadjára is elutasítják az állampolgársági kérelmemet, akkor már tényleg nincs miben bíznom” – kezdi történetét Khaibar, a 23 éves afganisztáni származású budapesti egyetemista. A 2004-ben menekültstátuszt szerzett fiú a Műegyetem kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgatója, jelenleg azonban, bármennyire is szeretné, nem tudja folytatni tanulmányait.
Állampolgársági kérelmét ugyanis nemrég másodszorra is elutasították, sejtése szerint azért, mert nem volt állandó adóköteles jövedelme. Azért, hogy ennek a követelménynek is eleget tegyen, szünetelteti a tanulást: most az állampolgárság megszerzéséig egyéni vállalkozóként a Belügyminisztérium alá tartozó hivatalos szerveknek, azaz a rendőrségnek, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) tolmácsol. Khaibar azt remélte, hogy ez kedvezően befolyásolja majd a döntést, de a második elutasítással ez az elmélete is megdőlt: „ők fizetnek, tudnak rólam mindent, de sajnos úgy tűnik, ez mégsem jelent semmit” – mondta.
„Ez egy titkos folyamat”
Khaibarnak jelenleg a harmadik állampolgársági kérelme bolyong valahol a BÁH és a Köztársasági Elnöki Hivatal közötti szürkezónában. Ezúttal egy ügyvéd is segíti a folyamatot, mert a fiú úgy hiszi, ezt talán javít majd valamelyest a hivatalok hozzáállásán.
„A második elutasító határozat bebizonyította, hogy még az sem elég, hogy van munkám és eltartom magam” – folytatja Khaibar. A BÁH nem köteles megindokolni az elutasító határozatot. Fellebbezni sem lehet, csak újra és újra – elméletileg végtelen sok alkalommal – benyújtani a kérelmet. Ha valaki magányos harcosként telefonon vagy személyesen érdeklődik a hatóságoknál, hogy jelenleg hol tart az ügye, csak annyit közölnek, elbírálás alatt van, és hogy majd értesítik. „Ez egy titkos folyamat, nem tudod, melyik szervnél tart épp, azt meg végképp nem, hogy mikor lesz eredmény” – mondja Khaibar.
| Mit kell tennie, hogy magyar lehessen? |
A jelenleg hatályos törvény szerint egy nem magyar akkor kaphat magyar állampolgárságot, ha a kérelem benyújtását megelőző nyolc évben folyamatosan Magyarországon élt, nincs büntetett előélete, nem folyik ellene büntetőeljárás, a megélhetése és a lakhatása Magyarországon garantált, a honosítása nem veszélyezteti az ország érdekeit, és sikeresen letette a magyar állampolgársági vizsgát. A magyarországi jogrendszer a honosítás tekintetében a jus sanguinis, a vérségi jog elvét követi, amely szerint a magyar állampolgár gyermeke a születés helyétől függetlenül magyar állampolgárnak születik. Az érem másik oldala viszont, hogy a nem magyar állampolgárságú szülőktől születettek sokkal nehezebben kapják meg a magyar állampolgárságot. |
Édesapám kirakott a főbejárat előtt
Khaibar 13 éves kora óta Magyarországon él, itt fejezte be az általános iskolát, itt érettségizett és került be egyetemre. Folyékonyan, szinte akcentus nélkül beszél magyarul, és amellett, hogy már most személyi jövedelemadót fizet és eltartja saját magát, az alap- és mesterképzés elvégzése után Magyarországon szeretne élni és dolgozni.
Amit mostanáig magának felépített, azért keményen meg kellett dolgoznia. Amikor 2004 februárjában Magyarországra érkezett, Khaibar nemcsak hogy, először járt itt, de korábban egyáltalán semmilyen tudása nem volt az országról. Szerencsére már jól beszélt angolul. Tisztán emlékszik a legelső napjára az iskolában: „Édesapám kirakott a főbejárat előtt, és azt mondta: nekem most dolgozni kell mennem, boldogulj valahogy.” Az iskolában először egy angoltanárt keresett, majd egy szintfelmérő megírása után a hetedik osztályba tették. Másfél év alatt kellett behoznia a magyar iskolarendszerben minden lemaradását, hiszen a középiskolai felvételihez szükséges központi felvételit neki is meg kellett írnia.
„Az a másfél év volt életem legnehezebb időszaka” – emlékszik vissza. Sokszor érezte úgy, hogy inkább kimenne az osztályteremből, mert úgysem ért semmit. „Lehet, hogy jobb lett volna először egy nyelviskolát elvégezni” – mondja, de nem akart sok időt elveszíteni, így végigcsinálta, megírta a felvételit, és bekerült a csepeli Kossuth Lajos Kéttannyelvű és Műszaki Gyakorló Szakközépiskolába angol nyelvi előkészítő tagozatra – ezt jelölte meg elsőként. A magyar nyelvet Khaibar a középiskolában tanulta meg rendesen, ahonnan sikeres érettségi után bejutott a BME-re.
„A családomban egyfajta elvárás, hogy doktori címem is legyen, így mindenképpen szeretném folytatni a tanulmányaimat” – mondja Khaibar, aki beszélgetésünk során többször hangsúlyozta, hogy most a tanulás számára a prioritás. „A kényszer, hogy állandó munkahelyet tudjak felmutatni, az egyetemi tanulmányaim rovására megy.” Mint mondja, ördögi körbe került, mert addig nem állhat le a munkával, amíg meg nem kapja az állampolgárságot.
„Menekültnek lenni nem élet”
„Menekültnek lenni egy országban nem élet. Ott lappang a levegőben, hogy semmi nem biztos: lehet, hogy holnap megfosztanak ettől a jogtól, és akkor azt mondják: nyugodtan haza lehet térni” – magyarázza Khaibar, miért is olyan fontos neki, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot annak ellenére, hogy a menekültstátusszal is ugyanolyan jogai vannak, mint bármely magyar állampolgárnak.
| A befogadott, az oltalmazott és a menekült |
A Magyarországon leadott menedékkérelmek elbírálása az elutasításon kívül háromféleképpen zárulhat. A legkedvezőbb a menekültstátusz megítélése, amelyet csak tízévente vizsgál felül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. Eggyel „gyengébb” az oltalmazott státusz, amelynek öt év az érvényessége, de a menekültstátuszhoz hasonlóan általában gond nélkül meghosszabbítják. A befogadott státuszt viszont évente felülvizsgálják, értelemszerűen ezt a legegyszerűbb elveszteni. A menedékkérelem kedvező elbírálása és a menekülttáborból való távozás után a BÁH ún. integrációs szerződést köt a státuszos menekülttel. Ez kétéves szociális segítséget biztosít a társadalmi integráció elősegítéséhez. Anyagiakban ez havi 90 ezer forintot jelent az első hat hónapban, majd ugyanilyen időközönként egy harmadrésszel csökken. Érdekes viszont, hogy az ingyenes magyar nyelvtanfolyam nem része az integrációs csomagnak. |
Mióta Khaibar a BÁH-nak tolmácsol, több olyan esettel találkozott, amikor a státusz felülvizsgálata során az egyértelműnek hitt hosszabbítás helyett a hivatal megvonta az ügyfelektől az oltalmazotti státuszt. Az elmúlt öt hónapban több afgán menekült került ilyen helyzetbe, akiknél a döntést azzal indokolták, hogy az illető fiatal, egészséges, nem áll fenn semmilyen veszély ott, ahonnan jött, így nyugodtan új életet kezdhet a saját országában. A visszaküldést nevezik a menekültügyi terminológiában repatriálásnak.
Az elutasításnál gyakran hangzik el az érv, hogy Kabul (Afganisztán fővárosa és Kabul tartomány központja – a szerk.) a legbiztonságosabb tartomány Afganisztánban, így oda vissza lehet térni. Khaibar szerint azonban ez nem állja meg a helyét akkor, ha a repatriált személynek úgy kellene Kabulban új életet kezdenie, hogy életében nem járt ott, vagy nincsen ott senkije. „Ha rendesen működne a migrációs jog, ha minden esetben képviselhetné az illetőt egy jogász, akkor nagyon egyszerűen meg lehetne támadni ezt a gyenge érvet” – mondja Khaibar, aki a hasonló esetek miatt nem érzi garantálva azt, hogy hosszú távra biztosított a menekültstátusza.
Aki mindent lát
Mivel Khaibar hat testvérével és édesanyjával együtt családegyesítéssel érkezett Magyarországra, a belépéskor már rendelkeztek minden szükséges papírral és vízummal, így könnyebben megkapták a menekültstátuszt. Fiatalkora miatt Khaibarnak azon a kétlépcsős meghallgatáson sem kellett részt vennie, amelyen minden tizennyolcadik évét betöltött menedékkérő átesik, miután az országba érkezik. Ezen az alapvető személyi adatok megadása mellett a menedékkérőnek be kell számolnia arról, hogyan érkezett Magyarországra, kik segítettek neki az idejutásban, és mi elől menekült ide.
Munkája miatt Khaibar már sok ilyen meghallgatást végigasszisztált, így a hvg.hu-nak arról is tudott mesélni, mi történik a menedékkérőkkel, miután Magyarországra érkeztek. A dokumentumok és vízum nélküli határátlépők vannak a legnehezebb helyzetben, ugyanis őket szinte kivétel nélkül őrizetbe veszik a határokon, és a kihallgatással általában nem várnak a menedékkérő valamelyik hazai menekülttáborba való szállításáig.
Az utazás alatt sokszor traumatikus állapotba került, csontsoványra fogyott, legyengült menedékkérők nem is mindig képesek felfogni azt a hosszan és bonyolultan megfogalmazott szöveget, amely a jogaikat tartalmazza, és amelyet a tolmácsok ismertetnek velük. „Amikor elmondja az ügyfél, hogy Afganisztánon, Iránon, Törökországon és Görögországon keresztül jött Macedóniába, Szerbiába és onnan Magyarországra az lehet, hogy csak húsz másodperc, de ebben valójában rengeteg munka és szenvedés van” – mondja Khaibar. A helyzetet tovább nehezíti, ha a menedékkérő írástudatlan, vagy ha nem sikerül a számára anyanyelvi tolmácsot biztosítani. Pedig Khaibar tapasztalatai szerint ez lenne a legfontosabb, mert egy ilyen szituációban megnyugtatja az „ügyfelet” hogy egy földijével kommunikálhat – még akkor is, hogyha a tolmács csak és kizárólag azt mondhatja neki, amit a hatóság emberétől hall.
Az első, rövidebb kihallgatás után egy hónapon belül közlik az előzetes elbírálás eredményét, amelyet – ha csak nem elutasító döntés született – egy újabb, már sokkal részletesebb meghallgatás követ. Minden apró információ, lehetséges bizonyíték beszolgáltatása segítheti a kedvező elbírálást. Így, a procedúra elindítása után legfeljebb két hónapon belül születik meg az eredmény, amelyet Khaibar szerint általában előre be lehet lőni attól függően, honnan érkezett a menedékkérő. Az Afganisztánból érkezők leggyakrabban oltalmazott vagy menekült státuszt kapnak – mondta.
„Egyszer csak közölték, hogy apám Magyarországon van, és megyünk utána”
Khaibar édesapja politikai menekült, a kilencvenes évek végén kellett elhagynia Kabult, mert a kommunista rezsim bukása és a Mujahed mozgalom hatalomátvétele után a régi rendszer értelmiségijeit és tisztségviselőit, így édesapját is üldözték. A férfi 45 éves volt, mikor útnak indult Afganisztánból Magyarországra, és csaknem fél évbe tellett, mire célba ért.
A jelenleg hatályos törvény szerint egy nem magyar akkor kaphat magyar állampolgárságot, ha a kérelem benyújtását megelőző nyolc évben folyamatosan Magyarországon élt, nincs büntetett előélete, nem folyik ellene büntetőeljárás, a megélhetése és a lakhatása Magyarországon garantált, a honosítása nem veszélyezteti az ország érdekeit, és sikeresen letette a magyar állampolgársági vizsgát. A magyarországi jogrendszer a honosítás tekintetében a jus sanguinis, a vérségi jog elvét követi, amely szerint a magyar állampolgár gyermeke a születés helyétől függetlenül magyar állampolgárnak születik. Az érem másik oldala viszont, hogy a nem magyar állampolgárságú szülőktől születettek sokkal nehezebben kapják meg a magyar állampolgárságot.
Mivel már elég idős volt ahhoz, hogy felfogja, ami körülötte történik, Khaibar jól emlékszik a napra, mikor édesapja elment tőlük. „Akkor még nem mondták meg, hogy miért és hová indul, csak azt, hogy dolga van, de majd visszajön” – emlékszik vissza. A családot mindenesetre nagyon megviselte, hogy azt se tudták, apja – aki közel fél évet töltött Győrben az idegenrendészeti őrzött szálláson – életben van-e. Csak akkor telefonálhatott először, mikor a menekültstátusz megszerzését követően kikerült a táborból. Az apja azonnal kezdeményezte a családegyesítési eljárást, mert ezt a menekültstátusz megszerzését követő hat hónapban a legkönnyebb véghezvinni.
A családegyesítési döntést a fogadó országban, tehát Magyarországon hozzák meg. Ezután az "egyesítendő" családtagoknak a lakhelyükhöz legközelebb eső nagykövetségen kell felvenniük a vízumot, ami szintén nem megy zökkenőmentesen. Khaibar családjának Kabulban maradt tagjainak is hetekbe tellett, ugyanis Afganisztánban nincsen magyar nagykövetség, sem konzulátus, így vízumért a szomszédos Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba kellett utazniuk. Itt a szürreálisan rövid ügyfélfogadási idő miatt előfordul, hogy napokig nem kerülnek sorra a kígyózó sorokban várakozók.
„Folyamatosan bizonyítok, mégsem hiszik el”
„Kabulban meseszerű körülmények között éltünk, de mindent hátra kellett hagynunk, mert nem voltunk biztonságban” – meséli Khaibar, mit kellett feladniuk több mint tíz éve. Az utazás előtt mindent eladtak, egy házat és egy darab földet kivéve, amelyet egy helyi bizalmasuknak adtak használatra. „Elindultunk, és tényleg hittünk abban, hogy itt majd jobb életünk lesz. Ha nem is gazdagon, de legalább biztonságban élünk majd” – mondta Khaibar, aki egyáltalán nem szeretne régi hazájába visszatérni, Magyarországhoz már sokkal több minden köti.
Khaibar úgy érzi, mindent megtett azért, hogy kiérdemelje a magyar állampolgárságot. Több mint tíz éve folyamatosan itt él, Csepelen hét éve van állandó lakcíme, büntetlen előéletű, Magyarországon dolgozik, tanul. „Beilleszkedtem a társadalomba, értem a törvényt, tisztában vagyok a magyar történelemmel. Egyszóval: produktív tagja vagyok a társadalomnak – mondja. A legszomorúbb az egészben az, hogy ezt hiába bizonyítom folyamatosan, mégsem hiszik el.”
