2014. július. 23. 12:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. július. 23. 13:58 Itthon

Rendőrök vitték vissza a kórházból szökött 11 évest

A fiú nagyon félt a rá váró beavatkozástól, ezért szökött el a győri kórházból. A vasútállomás aluljárójában találtak rá a rendőrök.

Engedély nélkül távozott egy győri kórházból egy 11 éves fiú kedden – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A győri rendőrök bejelentést kaptak a fiú eltűnéséről, majd a polgárőrökkel közösen a fiú keresésére indultak. A gyereket fél órán belül meg is találták a vasútállomás aluljárójában.

A riadt tekintetű fiút megnyugtatták és visszavitték a kórházba, ahol édesanyja várta.

A fiú elmondta, hogy nagyon megijedt a rá váró orvosi kezeléstől, ezért szökött el.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.