2014. július. 19. 18:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 19. 18:33 Itthon

MSZP: bizottsági meghallgatás nélkül nevezték ki a nemzetbiztonság új vezetőjét

Elvileg a kinevezés előtt kötelező meghallgatni a vezetőket a parlamenti bizottságnak. Szabó Hedvig esetében ez nem történt meg.

Levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke azt tudakolva, hogy a tárcavezető javaslatára valóban kinevezték-e Szabó Hedviget a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává. Molnár Zsolt kiemelte, hogy az új főigazgatót előzetesen meg kell hallgatnia a nemzetbiztonsági bizottságnak.

A politikus szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a Magyar Közlöny július 18-i számában megjelent, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter javaslatára július 16-i hatállyal Szabó Hedviget nevezte ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává.

Hangsúlyozta, hogy miután a főigazgatót kinevezés előtt nem hallgatta meg Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, levélben soron kívül Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult. Ebben tájékoztatást kért arról, hogy a Magyar Közlönyben megjelentek megfelelnek-e a valóságnak, és ha igen, akkor hogyan történhetett meg, hogy "figyelmen kívül hagyták a nemzetbiztonsági törvényben foglalt előzetes meghallgatási kötelezettséget".

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?