Túlzás lenne azt állítani, hogy a miskolciakat lázba hozta a Pásztor Albert jelöléséről az ellenzék országos vezetői között kirobbant vita. Mint a hvg.hu helyszíni riportjából kiderül, ugyanazon helyzeteket gyökeresen másképp látnak, eltérően ítélnek meg a város lakói. Miskolc két, leginkább romák lakta részén, a „számozott utcákban” és az Avas lakótelepen jártunk.
„Pásztor Albert? Ki az a Pásztor Albert? Nem ismerem. Választás? Nem érdekel, nem fogok szavazni!”. Ha számba kellene venni a Miskolcon kapott válaszainkat, amikor a város volt rendőrkapitányának megítéléséről érdeklődtünk, a leggyakoribb felelet kétségtelenül a fenti lenne. Persze nem csak úgy sétáltunk egyet a borsodi megyeszékhelyen: az úgynevezett számozott utcákat jártuk végig, valamint az Avas lakótelepre mentünk el, ahol a legtöbb roma él a városban, na, és persze ezek azok a környékek is, melyek a leggyakrabban kerülnek a hírekbe, szinte minden esetben negatív felhanggal.
A belvárosból a DVTK stadionja felé haladva a nemrég felújított villamosvonal a digitális kijelzős megállókkal, és a bármely nyugat-európai nagyváros miliőjébe beillő korszerű szerelvényeivel nem is alkothatna élesebb kontrasztot az úttól alig néhány méterre található nyomornegyeddel. „Felújították a villamost, mi mire megyünk vele? Sose használjuk, munka nincs, vásárolni nem tudunk, nem járunk be a városba” – mondja mindjárt az első ház egyik tulajdonosa, egy középkorú asszony. A másfél szobás lakásban a párjával lakik – meg kilenc gyermekükkel. Nehéz elképzelni, hogy férnek el a nagyjából 40 négyzetméteren, de a mellkasán Sz. Mónika tetoválást viselő férj kérdésünkre már sorolja is: a szomszédban ugyanekkora lakásban tizenketten laknak, még egyel arrébb „olyan tizenöten, azt már nem tudom pontosan”.
A tízes utca elején járunk, ez lesz az egyik, amit a stadion korszerűsítése miatt hamarosan ledózerolni készül az önkormányzat. Ezt mindenki tudja, de hogy utána mi lesz, arról a legtöbb érintett is csak találgatni tudott. Az egyik házban azt mondták, ők egyelőre semmilyen tájékoztatást nem kaptak, máshol viszont azt, hogy már több mint egy éve értesítettek mindenkit, s előbb-utóbb költözni kell.
"Mindent ellopnak", "nincs bűnözés"
De térjünk vissza a már említett lakáshoz, és a 11 tagú családhoz. „Pásztor Albert? A cigányozós rendőrfőnök? Nem fogok rá szavazni, lehet, hogy sok itt a bűnözés, de, hogy nem csak cigányok követik el, abban biztos vagyok. Nem lehet ilyen rasszista dolgokat mondani. A magyarok ugyanúgy bűnöznek vagy drogoznak” – mondja Sz. Mónika egykori kedvese, majd amikor a regnáló polgármesterről, Kriza Ákosról kérdezzük, egy némileg váratlan logikai bukfenccel „jóízű” románozásba kezd. „Kriza sem csinált semmit, csak idejött Romániából, aztán hozta a rokonait, rá sem fogok szavazni”. A polgármester „román” származása későbbi tapasztalataink szerint komoly érv Krizával szemben azok körében, akik nem kedvelik.
Nézze meg videónkat
A számozott utcák nagy része egyébként olyan egykori munkáslakásokból áll, amiket még a múlt század elején építettek – ha lenne pénz és akarat a rendben tartásukra, talán még ma is hangulatos környék lenne. Persze a telep fölött már régóta eljárt az idő: a komfort nélküli lakásokban csak a villanyt vezették be, vizet az utcai közkutakról kell hordani, fürdőszoba nincs, vécé a kicsinyke udvarok végében. A kutak láthatóan a társadalmi érintkezés színterei is, itt napjában többször is összefuthatnak egymással az utcák lakói.
Idős néni jön a kezében vödörrel a legközelebbi házból. Ő néhány éve költözött ide a szomszédjával együtt – mindketten egyedül maradtak, kénytelenek voltak olcsóbb ingatlanba költözni, több évtized munka után csak a számozott utcák jutottak nekik. „Elátkozott egy hely ez” – mondja riportalanyunk, aki szerint egyszerűen élni sem lehet az állandó lopások miatt: a fiának nemrég gyors egymásutánban kétszer is ellopták a biciklijét. Az első után még volt egy kis pénz újat venni, most jó darabig biztosan nem lesz. „Csak a házba ment be egy pillanatra, mire kijött, már nem volt ott a kerékpár. Biztosan a kútról figyelték, hogy mikor marad őrizetlenül a bicikli, és gyorsan befutottak érte, aztán már vitték is.”
Nemrég még az amúgy nagyon nehéz sparheltet is megpróbálták ellopni. A szomszédból egy szekrénynek kélt lába. A néni egyébként egyetért Pásztor kijelentésével, és azt mondja, szerinte a telepiek nagy része rá fog szavazni. Egyébként pedig alig várja, hogy lebontsák az utcát, abban bízik, akkor úgyis elköltözteti valahova máshová az önkormányzat. „Ennél csak jobb lehet” – mondja.
Van a tízes utcában néhány később épített, amolyan tipikus, vidéki családi „kockaház” is. Az egyik udvarán egy idősebb házaspár tesz-vesz. Az asszony roma, a férje nem az. Mindketten elítélik Pásztort a szavai miatt, de Kriza Ákos ugyanúgy megkapja tőlük a magáét, mint mondják, a polgármestert azért tartják fajgyűlölőnek, mert a romákat akarja eltüntetni a telep lebontásával. „A cigány, ha éhes, legfeljebb elemel egy tyúkot, ez így van, de a politikusok mennyit lopnak, azzal miért nem foglalkozik senki?” – mondja a férj. Majd mindketten arról kezdenek el beszélni, hogy a telepen „egyáltalán nincs bűnözés”.
"Nem tudnak velünk együtt élni?"
„Nincs munkástelep galambokat röptető nyugdíjas nélkül” – mutat az égre fotós kollégánk, és valóban: a nyolcas utcában meg is találjuk a raj gazdáját. István harminc évet húzott le egy közeli gyárban, már több mint húsz éve galambászkodik versenyszerűen, több díja is van. „Magdeburg volt a legmesszebb, ahonnan hazataláltak, azzal nyertem egy kupát is, mert az én madaram volt a leggyorsabb” – mondja büszkén. A kis porta tetemes részét foglalják el a szépen karbantartott galambketrecek, az udvaron felfújható medence: a gyerekek, unokák is itt laknak. István Pásztor Albertről nem akar véleményt mondani, de Kriza Ákosra nagyon haragszik a kitelepítés miatt. „Százéves házak ezek, de nézze meg, jó állapotúak egyébként, csak be kellene vakolni őket. Mi neki is akartunk kezdeni, de szóltak az ingatlankezelőtől, hogy minek, úgyis le lesz itt minden bontva, nekünk pedig mennünk kell” – dohog. Neki is meggyőződése, hogy a város vezetése elsősorban az itt élő romák miatt akarja eltüntetni a telepet. „Nem tudnak velünk együtt élni? Én a galambászegyesületben közösen vagyok tag Zsiga Marcell (a '47 ezer forintból meg lehet élni' kijelentéséről és a háza előtti utca felújításáról elhíresült alpolgármester – a szerk.) édesapjával, Zsiga Gáborral. Ha oda jó vagyok, akkor itt miért nem élhetek nyugodtan?”. István szerint sincs egyébként komoly bűnözés a telepen: „nekem van olyan galambom, amelyik egymaga 170 ezer forintot ér, mégsem tűnt el még soha közülük egyetlen egy sem”.
István felesége már sokkal bőbeszédűbb Pásztorral kapcsolatban: szerinte a telepi romák nagy része rá fog szavazni, elsősorban azért, mert kiábrándultak Kriza Ákosból a kitelepítés, és amiatt, hogy négy évig teljesen magukra voltak hagyva. A cigányozós kijelentéseket pedig visszavonta Pásztor, most már inkább benne bíznak.
Otthagyjuk a telepet, irány az Avas, annak is az egyik legrosszabb hírű háza. Napközben vagyunk, nincs túl sok mozgás, akiket megállítunk, azok is jobbára arra hivatkozva utasítják el, hogy bármit mondjanak, hogy munkába sietnek. Mint az a fiatal pár, akiket a hatodik emelet lépcsőházában sikerül „letámadnunk”. A fiú csak annyit mond, nem ismeri Pásztort, de ha tényleg tőle származnak az ominózus mondatok, akkor a volt rendőrkapitány rasszista, és semmiképpen nem szavazna rá. Igaz, még nem tudja, kire fog egyáltalán, nagyon nem is érdekli az egész. A panelházban egyébként szerinte nincsenek problémák. A tizediken egy idős bácsi nyit ajtót, elég bizalmatlanul méreget minket, nem is túl bőbeszédű, de azt ő is elmondja, hogy Pásztor szerinte rasszista, nem lehet cigányozni.
Nem így látja ezt a harmadikon egy éppen az unokájára vigyázó nagymama. „Van itt néhány problémás család, akik pokollá teszik mások életét, az elsőn laknak, a bejárat fölött van rögtön az erkélyük, az ember már közlekedni is csak úgy mer, hogy előbb felnéz, mert a kutyájuk rendszeresen ott végzi a dolgát, csöpög le a vizelet, egyszerűen lerugdalják az ürüléket, de már szólni sem merünk nekik, mert annyira agresszívek, sehogy nem lehet velük kijönni, én félteném az unokámat, ha szólnék nekik” – mondja, majd amikor Pásztorról kérdezzük, arról beszél, mindenben igazat ad neki, és „reméli, hogy rendet tesz”. Útmutatása nyomán becsöngetünk az egyik „problémás családhoz”, négy gyerek nyit ajtót, a szülők nincsenek itthon.
A háztól nem messze az utcán egy idős, bottal járó nénit támogat az unokája. Mikor megszólítjuk, csak úgy dől belőle a panasz, nemrég rabolta ki egy 12 éves gyerek, a bordája is eltörött: mindezt egy csomag fornettis süteményért, és kétszáz forintért, fényes nappal. A támadót elkapták. „Mondtam neki a szembesítésnél, hogy te, gyerek, még olyan fiatal vagy, hát, a börtönben akarod kezdeni az életed?”. Az eset egyébként láthatóan nagy port kavart a környéken, többen is megemlítik, egy közeli zálogház tulajdonosa a szemtanúja is volt. Nem meglepetés, hogy ő is támogatná Pásztor Albert „rendteremtő” szándékait. „Szerintem éppen azzal hibázott nagyot Pásztor, hogy visszavonta a szavait, mert itt az Avason mindenki tisztában van vele, hogy igazat mondott. A cigányok miatt vált élhetetlenné ez a környék” – mondja, majd átmutat az utca túloldalára, ahol a padok mentén egy kisebb társaság alkoholizál. A szomszéd ház első emeleti erkélyén ugyanakkor belebotlunk az év megmondóemberébe, a nyugdíjas bácsi kérdésünkre hosszan sorolja érveit, hogy szerinte miért rasszista Pásztor, majd jön tőle is egy jófajta románozás Kriza Ákossal kapcsolatban.
Induláskor még megállunk egy söröző előtt az egyik ház földszintjénél: a terasz tetejét, ahonnan be lehetne mászni az első emeleti erkélyre, olyan pengedróttal vették körül, hogy bármelyik börtönbe elmenne. A kora délután már láthatóan nem az első sörét fogyasztó egyik törzsvendég rossz néven veszi, hogy fotózunk, keresetlen szavakkal küld el minket melegebb éghajlatra. A városban már sok helyen kint vannak Pásztor óriásplakátjai: „Miskolcért vállalom: rendet teszek”.
