2014. június. 28. 10:34 Origo/hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 28. 14:49 Itthon

Ürülékfoltok lebegnek időnként a Balatonon

Hatalmas szennysziget lebeg a Balaton közepén az Origónak eljuttatott fotókon. Valószínűleg egy nagyobb hajó ürítette a vécétartályát a tóba, állítólag nem egyedi az eset.

A Tihanyi Yacht Club és a szántódi rév között, bent a víz közepén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett pünkösd hétfőjén – derül ki abból levélből, illetve azokból a felvételekből, amelyeket az Origó egyik olvasója küldött a lapnak.

A kép készítője szerint a szennyeződést egy hajóból engedhették ki. Az Origónak név nélkül nyilatkozó vitorlázók egyébként megerősítették, hogy időnként látják a vízen annak a nyomait, amikor egy felelőtlen vitorlástársuk a szennyvizet a Balatonba üríti. Ez a jogszabály szerint természetesen tilos: rendelet írja elő, hogy a Balatonon csak olyan hajó közlekedhet, amelynek zárt szennyvízrendszere van.  A tartályok ürítésére, szivattyúzására a kikötőkben van lehetőség – a tapasztalatok szerint azonban időnként akad olyan hajós, aki inkább a Balatonban intézi el a dolgot.

A Balatoni Vízi rendészeti Rendőrkapitányság az elmúlt években ilyesmit nem állapított meg. Sőt szolgálatuk ellátása során ők még „szennyvízszigettel” sem találkoztak soha, illetve ilyen jelenségről bejelentés sem érkezett.

„Van egy barátom, aki vitorláshajókat üzemeltet, amikor vizen van, és rájön a dolog, úgy oldja meg, hogy kitolja a víz fölé a fenekét. Lehet, hogy valaki ott is egyszerűen belecsinált a vízbe – de ez csepp a tengerben, ettől még mi tudjuk, hogy a Balaton vize jó” – mondta a hvg.hu-nak korábban egy balatonlellei forrása.

Vitorlás a nádas szélén

Fotó: ORFK / H. Szabó Sándor

Hasonló elmélete van a közerlmúltbéli úszóversenyen történt tömeges rosszullétről egy hvg.hu-nak névtelenül nyilatkozó balatoni kikötőmesternek is, aki egy másik népszerű vízparti településen dolgozik, és jól ismeri a hasonló úszóversenyek lebonyolításának módját. „Ilyenkor a biztosítást ellátó vitorlások körbeállják a területet, ott állnak horgonyon olykor egész nap, sőt, sokan már a verseny előtt kimennek. Elég, ha az egyiken lévő vécét használta egy vírusfertőzött ember, és azt beleürítették a tóba” – állította. A „víz fölé feneket kitolós” előbbi módszer mellett ugyanis van egy kevésbé kiszúrható, így diszkrétebb, de a végeredmény szempontjából hasonlóan rossz szokás a vitorlázók közt: olyan wc-ket használnak hajóikon, amelyek közvetlenül a vízbe juttatják a fekáliát.

A kikötőmester szerint ez szigorúan tilos, a hatályos előírások szerint a hajósoknak semmilyen szennyező anyagot nem szabad a tóba engedni, azonban „mindenki tudja”, hogy sokszor ez történik. „Könnyen beszerezhető kémiai wc-ket kellene a hajókon használni, csak annak a kezelésével, tisztításával sokkal több gond van, mintha megnyomok egy gombot, és máris belenyomta az egészet a vízbe. Ezért azt csinálják, hogy a hajó levizsgáztatására az ilyen automata wc-t egyszerűen kiszerelik, utána meg vissza. Hiába, az emberi lustaság” – mondta a kikötőmester.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.