2014. június. 04. 13:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 04. 15:36 Itthon

Fodor Gábornak köszönhetően marad a többes ajánlás

Elfogadta Fodor Gábor első törvénymódosító javaslatát a Fidesz, eszerint ősszel is lehet több pártnak is aláírni az ajánlóívét.

A rendszerváltáskor még fideszes, majd SZDSZ-es Fodor Gábor, aki jelenleg a Magyar Liberális Párt elnöke június 2-án benyújtotta első módosító javaslatát, ami az önkormányzati választásokon is bevezetné a széles körben bírált többes ajánlás intézményét, amely szerint a választópolgár jelölési fajtánként több jelöltet vagy listát is ajánlhat, de csak egy településen, fővárosi kerületben, megyében fogadhat el jelölést.

Fodor azzal indokolta javaslatát, hogy a választópolgároknak meg kellett tanulniuk egy új ajánlási rendszert, illetve ha a többes jelölés nem lenne lehetséges, az megteremtené a nagy pártok, azaz a kormánypárt lehetőségét arra, hogy már a nála kisebb ellenfelek indulását is megakadályozza.

Az Index információi szerint a kormánypárt Fodor módosítóját – amely egyértelműen a kamupártok és az ajánlási ívekkel visszaélők érdekét szolgálja – befogadta.

Az országgyűlési választás után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, Patyi András beszámolójában azt javasolta az Országgyűlésnek, gondolja újra a többes ajánlás rendszerét, mert több csalásra, visszaélésre is fény derült ezekkel kapcsolatban.

Az Együtt-PM Szövetség szerdán közölte, tiltakoznak a többes ajánlás intézménye ellen, mert az nem csupán felesleges, de kizárólag a politikai kalandorok és a fénymásolót jól kezelő kamupártok érdekeit szolgálja. "Bárki is terjesztette be azt a javaslatot, mely a többes ajánlást kiterjesztené az önkormányzati választásra, azt felháborítónak tartjuk. Az Együtt-PM Szövetség – ahogy eddig is, most is – a leghatározottabban tiltakozik a többes ajánlás intézménye ellen, mivel ez a kizárólag a politikai kalandorok és a valós társadalmi támogatással nem rendelkező, de a fénymásolót jól kezelő kamupártoknak kedvez" - közlte a pártszövetség, mely emlékeztet arra, hogy az ellenzéki összefogás kezdettől fogva tiltakozott a többes ajánlás ellen.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.