Újra hozzányúlhat a kormány a választási eljárás szabályaihoz
Napirenden van a választási eljárás korszerűsítése, egyszerűsítése a külhoni magyarság voksolásával összefüggésben – mondta Semjén Zsolt tárca nélküli miniszterjelölti meghallgatásán kedden, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt.
Az elmúlt időszak legnagyobb sikere, hogy az állampolgárság, a kapcsolódó szavazati jog és az autonómia területén a politikai mellett társadalmi konszenzust is sikerült teremteni – mondta Semjén. Szerinte a külhoni magyarság akkor tud megmaradni, ha lelki és anyagi keretei egyszerre biztosítottak.
Semjén Zsolt, aki az előző ciklushoz hasonlóan a nemzetpolitikai területért lesz felelős, azt mondta, a nemzetpolitika célja és értelme, hogy a nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon.
Szerinte csak olyan dolgokat szabad rögzíteni külhoni vonatkozásban, ami a magyar társadalom számára is elfogadható. Az egész nemzet egysége a cél, és minden magyar egyaránt fontos függetlenül felekezettől, politikai felfogásától – közölte a miniszterjelölt közel két és fél órás meghallgatásán. Megjegyezte, ez azonban azokra nem vonatkozik, akik vállalhatatlan szélsőséget képviselnek.
A honosításról azt mondta, "az maga a történelem". Kitért az eljárás radikális átalakítására, ami szavai szerint lehetővé tette, hogy 550 ezer új magyar állampolgár esküt tegyen a választásokra. Jelen pillanatban már meghaladták a 630 ezer kérelmet, 580 ezren pedig már esküt tettek. Megismételte, hogy a ciklus végére meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Most a munka nehezebb része következik, "ki kell menni utánuk minden kistelepülésre".
A tapasztalatok alapján ugyanakkor magát a választási eljárást radikálisan egyszerűsíteni kell – mondta. Hozzátette, a vonatkozó javaslatok már meg is születtek.
Szólt arról is, hogy a kormány ismét rendszeressé tette a Magyar Állandó Értekezlet üléseit, amelyre a magyar politikai pártok is meghívást kaptak. Konszenzussal elfogadták a nemzetstratégia keretdokumentumát, és a külhoni magyar szervezetek javasolhatnak nemzeti jelentőségű programot, intézményeket.
Újítás a Magyar Diaszpóra Tanács létrehozása, amelyen tavaly már több mint hetven szervezet vett részt. Felidézte a tematikus, oktatást támogató programok elindítását, amelyek anyagi alapját a Bethlen Gábor alap teremti meg.
Kiss László szocialista képviselő szerint a Fidesz kisajátította a nemzeti jelzőt és megosztásra törekedett, külső- és belső ellenségképeket épített fel. Hidegháborút folytatott a külhoni magyar szervezetek kapcsán – közölte és hozzátette, nem segíti a külhoni magyarok ügyét, ha a belpolitikai problémákat exportálják, és partneri viszonyra kell törekedni velük.
Az autonómia szükségességét illetően konszenzus van, de felmerül, mit tett ebben az ügyben a kormányzat – mondta.
A jobbikos Ander Balázs "az elszakított területeken" tapasztalható népességfogyásról beszélt. A pozitív törekvések kevesek ahhoz, hogy a határon túli közösségeket megtartsák, ennek alapvető pillére az autonómia. Mivel tudják kikényszeríteni ezt? – kérdezte, és arra is kíváncsi volt a moldvai magyarsággal összefüggésben milyen koncepciót dolgoztak ki. Párttársa, Szávay István szerint a nemzetpolitika kirekesztő, arrogáns volt.
Pánczél Károly a Fidesz képviseletében az MSZP-re utalva azt kérdezte, hogyan nevezhetné magát nemzetinek egy olyan párt, amelyik néhány éve még a kettős állampolgárság ellen kampányolt és 23 millió románnal riogatott. A magyarság megmaradása oktatási, kulturális és gazdasági kérdés egyaránt – tette hozzá, és a Határtalanul program forrásainak növelését javasolta.
A KDNP-s Szászfalvi László szerint a szocialisták ami volt, azt le is lerombolták e területen. Lényegi kérdésnek nevezte a demográfiai trendek megfordítását.
Semjén Zsolt a szóváltásoktól sem mentes ülésen a kérdésekre válaszolva azt mondta, ha hidegháború lett volna, nem kaptak volna 95,5 százalékot a külhoniaktól. Szerinte a külhoni magyarság akkor tud megmaradni, ha a lelki és anyagi keretei egyszerre biztosítottak, de azt nem innen akarják megmondani, hogy milyen autonómia-koncepció kívánatos az egyes külhoni területeken.
A testület 6 igen és 2 nem szavazattal támogatta a jelöltet.