Itthon MTI/hvg.hu 2014. május. 23. 19:41

Lázár: új fejlesztési minisztere lesz a kormánynak

Új nemzeti fejlesztési miniszter dolgozik majd a kormányban – ezt a Miniszterelnökséget vezető államtitkár mondta egy hódmezővásárhelyi utcafórum után újságíróknak pénteken. Az új tárcavezetőről Lázár János csak annyit mondott: "valószínűsíthetően az Országgyűlés tagja".

Németh Lászlóné eddigi fejlesztési miniszterről korábban is keringtek olyan hírek, hogy nem marad miniszter, hanem más feladatot kaphat.

A Figyelő a héten azt írta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén Németh Lászlónét "egy férfi követheti a frakcióból". A kormányfő nem volt ugyanis elégedett vele, mert ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, és "nem képviselte elég határozottan az orbáni irányvonalat" – írta a lap.

MTI / Komka Péter

Lázár János pénteken saját szerepével kapcsolatban úgy fogalmazott: azt kapta feladatul a miniszterelnöktől, hogy megkönnyítse, hogy valaki vállalkozóként pénzhez jusson. Ne legyenek bürokratikus akadályok, kizáró szabályok, lehetőség szerint a következő négy évben minél gyorsabban, minél több forrás jusson el a kis- és közepes vállalkozásokhoz.

Az államtitkár közölte: szeretné elérni, hogy ne legyen olyan csoport, amelyik megnehezíti a nyertes pályázók dolgát, a vállalkozók - bizonyos összeghatár alatt - egy egyszerű elektronikus nyomtatvány kitöltésével jussanak fejlesztési forráshoz.

A politikus arra biztatta a jelenlévőket, hogy minél többen menjenek el szavazni vasárnap az európai parlamenti választáson, mivel a mindennapi életet érintő nagy kérdések és apró szimbolikus ügyek dőlnek el Brüsszelben. Ezért nem mindegy, hogy aki Magyarországot képviseli az EP-ben, "a hazájáért küzd vagy elárulja" – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?