2014. május. 23. 12:06 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 23. 12:05 Itthon

Már mindenhol apadnak a magyar folyók

A magyarországi folyók már mindenhol apadnak. Minden érintett szakaszon elkészült az előzetes felmérés az árhullám által okozott károkról, több töltésszakaszon pedig megkezdődtek a helyreállítási munkálatok - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.

Jelentésük szerint jelenleg mintegy 128 kilométeren van árvízvédelmi készültség. Ebből másodfokú készültséget tartanak fenn a Lajta mentén mintegy 36 kilométer hosszban. A Répce árapasztón, a Rábán és a Hernádon 92 kilométeres szakaszon elsőfokú készültség van érvényben.

Ugyanakkor azokon a töltésszakaszokon, ahol helyreállítási munkák folynak, ott úgynevezett pontszerű, harmadfokú védekezést rendelnek el a vízügyi szakemberek. Ezt addig tartják fent, amíg ezeken a területeken az árvízi biztonság visszaállítása érdekében szükséges beavatkozásokat el nem végzik. A mostani árhullám után a Hernád, a Rába és a Lajta mentén folynak ilyen munkák.

A vízügyi igazgatóságok munkatársai továbbra is folyamatosan figyelik a hidrometeorológiai eseményeket és frissítik az előrejelzéseket és megfelelő figyelőszolgálatot tartanak fenn az árvízvédelmi vonalakon. 

Az OVF azt írta: a legfrissebb előrejelzések szerint a hétvégén egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amelynek nyomán változékonyabbra fordul az időjárás. Emiatt a következő időszakban eleinte főként nyugaton, később többfelé várható zápor, zivatar. A következő néhány napban viszont sehol sem várható területi átlagban számottevő csapadék - olvasható a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?