Itthon hvg.hu 2014. május. 23. 08:33

Kovács Béla "bomlasztó" volt, nem hírszerző?

Nem klasszikus információszerző munkát végzett Oroszországnak, nem titkos dokumentumokat kellett átadnia megbízóinak – állítja informátoraira hivatkozva a Népszabadság.

A Jobbik kémkedéssel gyanúsított politikusának feladata elsősorban az unióellenes hangulatkeltés volt, össze kellett fognia, frakcióvá szerveznie a szélsőséges EU-szkeptikusokat – írja a Népszabadság. A lap szerint ugyanis Kovács Béla "szakterülete" a bomlasztás, így őt nem arra használták orosz megbízói, hogy például titkos dokumentumokat szerezzen meg nekik.

Stiller Ákos

A lap úgy tudja, Kovács akkor került a magyar szolgálatok (előbb a kémelhárításnak, de később a hírszerzésnek is a) látókörébe, amikor 2009-ben tető alá hozta az európai nemzeti, döntően szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét (AENM). Az alapító tagok között volt a francia Nemzeti Front, a belga Nemzeti Front, az olasz Háromszínű Láng, a svéd Nemzeti Demokraták, valamint a Jobbik. A szövetséghez később csatlakozott a Brit Nemzeti Párt, a spanyol Köztársasági Szociális Mozgalom, a portugál Nemzeti Újjászületés Pártja). A szervezet elnöke 2010 és 2013 között a francia Nemzeti Front európai parlamenti képviselője, Bruno Gollnisch volt, majd 2013. december 17-én, Kovács Bélát választották meg négy évre e tisztség betöltésére.

Kovácsra – írja a Népszabadság – részben az európai szélsőjobb egységbe tömörítése miatt figyelt fel a titkosszolgálat, és nem csak a magyar. Az ügyben érintett többi ország titkosszolgálata is árgus szemekkel figyelte az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége útkeresését. A szolgálatok számára már akkor nyilvánvaló volt, azóta a kormányok számára is az, hogy a szélsőséges mozgalmak önálló uniós erővé szervezésének hátterében Oroszország, az orosz titkosszolgálat állhat.

Írásainkat a Kovács Bélát ért kémvádakról itt olvashatja.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.