2014. május. 19. 19:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 19. 19:49 Itthon

Orbán: Ne küldjünk árulókat Brüsszelbe!

A miniszterelnök a dabasi polgármesteri hivatal előtt összegyűlt embereknek mondott beszédet. Brüsszellel kapcsolatban szóba került a rezsicsökkentés és a magyar föld megvédése is.

Orbán Viktor szerint olyan embereket kell Brüsszelbe küldeni a vasárnapi EP-választáson, "akik kiállnak mellettünk, mert van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk".

A miniszterelnök Dabason, a polgármesteri hivatal előtt összegyűlteknek mondott beszédében kijelentette, egyáltalán nem mindegy, hogy "miféle embereket" küld Magyarország Brüsszelbe. "Az ő képességükön, felkészültségükön, lelki alkatukon múlik az, hogy olyan emberek lesznek-e Brüsszelben, akik kiállnak mellettünk, segítenek megvédeni, amit csinálunk, vagy olyanok, akik inkább mellőzik a magyarokat, esetenként el is árulnak bennünket" – fogalmazott.

"Ne küldjünk ilyenen embereket Brüsszelbe, csak olyanokat küldjünk, akik kiállnak mellettünk" – hangsúlyozta.

Van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk – mondta a kormányfő. Mint mondta, ilyen a magyar föld védelme, ugyanis a földtörvényt már most támadják Brüsszelben. "Meg kell majd védenünk a rezsicsökkentést is, mert Brüsszelben nem nézik jó szemmel, hogy állami beavatkozással és eszközökkel radikálisan, lépésről lépésre csökkentjük a rezsinek a költségét, az energiának az árát" – fogalmazott.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.