Itthon MTI 2014. május. 14. 11:38

A Pásztort inzultáló többi alakot is keresik

Bár egy gyanúsítottat már elfogtak a múlt héten Pásztor István megtámadása miatt, a rendőrség több embert még keres az inzultálók közül.

Többen is részt vettek a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért inzultusban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyiüket keresi - közölte a rendőrség szerdán.

A múlt héten már őrizetbe vettek egy 41 éves budapesti nőt, aki a rendőrség megfogalmazása szerint "garázda magatartást tanúsított, amelynek egyik eleme Pásztor István inzultálása volt". A rendőrség kezdeményezte, az ügyészség pedig indítványozta a nő előzetes letartóztatását, de a bíróság a gyanúsítottat szabadlábra helyezte.

A BRFK azt közölte, hogy mivel a médiatartalom-szolgáltatók felvételein is jól látható, hogy az inzultusban többen részt vettek, valamennyiüket keresi a rendőrség.

Youtube

A Népszava szerdán írt arról, hogy a múlt héten őrizetbe vett nő nem azonos azzal a napszemüveges, hatvan év körüli, árpádsávos kendőt viselő nővel, aki Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét leköpte május 6-án a budapesti Kossuth téren, holott korábban a sajtó is egyértelműnek tekintette, hogy a köpködőt vonta eljárás alá a rendőrség garázdaság miatt.

Pásztor István a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés április 6-ai alakuló ülésén. Azon a napon tüntetés volt a Kossuth Lajos téren, ahol Pásztor Istvánt szidalmazták és leköpték.

Az ügyben pénteken megszólalt Áder János államfő is, aki sajtónyilatkozatában azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal, a hatóságok szeme láttára, az Országház előtt.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.