Itthon MTI / hvg.hu 2014. május. 13. 15:02

Június 6-án mutatja be kormányát Orbán

Még több mint három hetet kell várni arra, hogy Orbán Viktor bemutassa harmadik kormányának tagjait – közölte Lázár János.

Június 6-án kívánja bemutatni az új magyar kormányt Orbán Viktor miniszterelnök – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden az Országgyűlésben.

A politikus a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában elmondta, egy letisztult, világos és egyértelmű, nem bonyolult és nem politikai egyensúlyra törekvő kormányzati struktúráról van szó. A Miniszterelnökségből minisztérium lesz, amely felel az összkormányzati koordinációért, illetve az európai uniós források felosztásáért – tette hozzá.

Lázár János véleménye szerint bár sokan úgy gondolják, de nem ügydöntő jelentőségű a minisztériumok száma. "Stabil parlamenti többség mellett a stabil kormányzati viszonyok, világos és egyértelmű kormányzati, szerkezeti szabályok érdemben javíthatják és járulnak hozzá ennek az országnak a versenyképességéhez" – hangsúlyozta.

Szombaton szokatlan közjogi helyzet állt elő azzal, hogy Orbán Viktort kormányfőnek választották, de kormányt csak hetek múlva alakít – írtuk csütörtöki cikkünkben. Az új országgyűlés múlt keddi megalakulásával ugyanis megszűnt a második Orbán-kormány megbízatása, a kabinet ettől a pillanattól kezdve ügyvezetőként van hivatalban, vagyis jelentősen korlátozottak a jogkörei: az alaptörvény értelmében nemzetközi szerződést nem köthet, rendeletet pedig csak „törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben” alkothat. Az ügyvezető kabinet is hozhat határozatot – hiszen az nem jogszabály – és irányíthatja az alá rendelt apparátust. Orbán Viktor viszont mindeközben már teljes jogkörrel gyakorolhatja a hatalmát.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.