2014. április. 28. 20:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 28. 20:53 Itthon

Tűz volt a debreceni városházán

Egy kapcsolószekrény gyulladt ki kora este, 25 embernek kellett elhagynia az épületet.

25 embernek kellett elhagynia a debreceni városházát hétfőn kora este, miután kigyulladt egy kapcsolószekrény - írta az Index. A füst beidította a tűzjelzőt, így a hivatásos tűzoltók kivonultak a helyszínre.

A kiérkező tűzoltók áramtalanították az épületet, majd kikísérték az ott tartózkodókat. A kapcsolózszekrényt eloltották, majd átvizsgálták és átszellőztették az épületet.

Senki sem sérült meg, a dolgozók visszatérhettek az épületbe.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.