2014. április. 21. 17:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 21. 18:04 Itthon

DK: elzavarta a TEK Felcsúton az aktivistáikat

Nem engedték focizni a DK fiataljait, aki így akartak tiltakozni Felcsúton a stadionavatás ellen - írta közleményében hétfőn dálután a Gyurcsány Ferenc vezette párt.

A párt Ifú Demokraták nevű szervezetének aktivistái futballozni akartak Orbán Viktor háza, és a most avatott Pancho Aréna közötti részen.

"Alig vették elő a labdát, fekete egyenruhás terrorlhárítók bukkantak fel, és taszigálni kezdték a Demokratikus Koalíció tagjait. A fizikai inzultus azzal ért véget, hogy a sarkon álló rendőrautóig tolták a fiatalokat, ahol igazoltatták őket" - olvasható a közleményben.

A párt szerint közölték velük, hogy a frissen aszfaltozott útszakasz "balesetveszélyes", ezért akadályozták meg a futballal egybekötött sajtótájékoztatót. A DK szerint aktivistáik feljelentést tesznek személyes szabadság korlátozása miatt.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.