A korszakváltók színeiben induló Karácsony Gergely második lett választókerületében a vasárnapi választásokon. A politikusnak saját bevallása szerint most át kell gondolnia, hogy az elmúlt években mindent megtett-e azért, hogy alternatívát tudjanak kínálni az Orbán-rezsimmel szemben.
Nehéz szívvel fogadja el a választás eredményét Karácsony Gergely. "Magyarország sokkal jobbat érdemelne annál a politikánál, ami most folytatódni fog, de ez sajnos nem változtat azon, hogy az ellenzék sem érdemelte ki a választók bizalmát. Ezzel szembe kell nézni: sok mindent és sok mindenkit lehet hibáztatni, de azt kérem mindenkitől, hogy a választókat ne hibáztassa ezért" – írta ki a politikus a Facebookra.
"Egy demokrata soha nem vonhatja kétségbe a nép képességét arra, hogy megválassza a maga vezetőit. Nekem is át kell gondolnom, hogy az elmúlt évek valóban mindent megtettem-e azért, hogy a magyar választóknak alternatívát tudjak kínálni az orbáni rezsimmel szemben" – olvasható a bejegyzésben.
Ám Karácsony ezzel együtt is büszke arra, hogy "az egyik legmagasabb részvétel mellett, a pártlistás szavazatoknál jóval több szavazattal végeztem a budapesti 13. számú választókerületben". Gratulál a választókerületében győztes Szatmáry Kristófnak, és arra kéri őt, hogy "soha ne felejtse el, hogy neki azokat is képviselnie kell, akik nem rá szavaztak, főleg mivel ők vannak többségben".
A 13. számú választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Szatmáry Kristóf nyert a szavazatok 41,60 százalékával 98 százalékos feldolgozottságnál. Karácsony Gergely, a korszakváltók indulójaként második helyen végzett 38,24 százalékkal, a harmadik a jobbikos jelölt, Kredits Krisztina lett 11,28 százalékkal.