2014. április. 06. 19:59 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 06. 20:07 Itthon

Győrben sikerült elkerülni a 2010-es vesszőfutást

Öt perccel este hét óra után Győrben is bezárt az átjelentkezéssel voksolókat váró szavazóhelyiség – közölte Csörgits Lajos, a helyi választási iroda helyettes vezetője.

A nap folyamán fél, háromnegyed órát kellett várakozniuk az itt szavazóknak, akiknek jelentős hányada a kisalföldi megyeszékhely egyetemének hallgatója. Este hat órakor alig tucatnyian álltak sorban, szavazólapjukra várva – tapasztalta a helyszínen, a Révai Mikós Gimnáziumban az MTI tudósítója.

A városban négy esztendeje este háromnegyed tízkor adta le voksát az utolsó átjelentkezett szavazó. A nap folyamán Győr-Moson-Sopron megyéből egyetlen rendkívüli eseményről számolt be honlapján a Nemzeti Választási Bizottság: az egyik soproni szavazatszámláló bizottsági tag lett rosszul, őt póttaggal helyettesítették.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.