Vona szerint már az idősek és a nők is szeretik a Jobbikot
A Jobbik elnöke szerint a fiatalok és a férfiak körében eddig is népszerű volt a párt, a szimpatizánsok között az utóbbi időben azonban egyre több középosztálybeli és idős embert jelenik meg.
A Jobbik elnöke szerint egyre inkább néppárttá válik az általa vezetett szervezet, és a legkülönbözőbb társadalmi csoportokban növekszik támogatottsága. Vona Gábor Nyíregyházán tartott lakossági fórumot, előtte pedig azt mondta, az ellenzéki párt a fiatalok és a férfiak körében eddig is népszerű volt, a szimpatizánsok között az utóbbi időben egyre több középosztálybeli és idős embert jelenik meg.
A férfiak mellé "felzárkóztak" a nők is, ezzel még inkább kiegyenlítődtek a párt támogatottságában 2010-ben tapasztalt társadalmi egyenlőtlenségek - fogalmazott Vona Gábor. Hozzátette: a Jobbik kormányzásra törekvő párt, amelynek nagyon fontos, hogy néppárti jellege legyen.
A fórumra érkező jobbikos politikust több mint száz tüntető fogadta. A tüntetők "Fasizmus nem!" és "Szavazz a Jobbik ellen!" feliratú transzparenseket tartottak, illetve "Jobbik, oszolj!" rigmusokat kiáltoztak és kisebb szópárbajt vívtak az utca másik oldalán álló jobbikos szimpatizánsokkal.