2014. március. 20. 13:14 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 20. 13:47 Itthon

A KDNP eltanácsolta Bajnai Gordont Csongrádról

Az Együtt-PM vezetője ne zavarja fórumozással a csongrádiak nyugalmát, szépen álljon tovább Békés megyébe – tanácsolta a helyi KDNP elnöke.

Azt kérte Bajnai Gordontól Hajdú Gergely, a KDNP helyi szervezetének elnöke csütörtökön, hogy ne zavarja meg a csongrádiak nyugalmát, és menjen tovább Békés megyébe.

Bajnai Gordonnak akadna teendője Békés megyében, rendeznie kellene azoknak a gazdáknak az ügyét, akiket egykor tönkre tett cége – mondta a politikus az Együtt-PM Szövetség vezetője és Komáromi Zoltán, a kormányváltó szövetség helyi jelöltjének lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Hajdú Gergely úgy fogalmazott, az emberek 43 napja várják arra is a választ, mire gyűjtötte Simon Gábor 240 millió forintját.

A kereszténydemokrata politikust sajtótájékoztatója alatt mintegy tucatnyi aktivista állta körbe, akik többek között „Gordon, Gyurcsány bedarált?”, „Tudtál Simon 240 millió forintjáról?”, „Zuschlag, Mesterházy, Gyurcsány = szatyorkabinet!” feliratú táblákat tartottak, egyikük pedig Ludas Matyinak öltözve kezében plüsslibát tartott.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.