Itthon hvg.hu 2014. március. 15. 15:11

Március 30-án lesz a baloldali nagygyűlés

Mesterházy bejelentette azt is, április 5-re tévévitára hívja ki Orbán Viktort.

Március 30-án tartja meg a baloldal a nagygyűlését – jelentette be Mesterházy Attila egy megafonon a Szabad sajtó útján. Azt egyelőre nem közölte, hogy hol lesz a rendezvény. A hvg.hu-nak azt mondta, hogy megpróbálják ugyanide szervezni.

Az MSZP elnöke bejelentette azt is, hogy április 5-re kihívja Orbánt tévévitára, és minden egyes körzetben kihívják a fideszes jelöltet egy vitára.

A kormányváltók öt pártja szombat délután 1 órakor jelentette be, hogy a vihar miatt elhalasztják a nagygyűlésüket. A közleményben azt írták, az esemény lemondásával kapcsolatos döntést a szervezők a rendőrséggel folytatott konzultáció után hozták meg. A tüntetésen részt venni szándékozó polgárok biztonsága a legfőbb prioritás.

A gyűlés lemondásának híre nem mindenkihez jutott el, vagy nem mindenki akart tudomást venni róla, mivel a téren mintegy százan megjelentek, és a szervezők kérésének ellenére nem is akarnak hazamenni. Ott van Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila is, akik egymással és szimpatizánsaikkal beszélgetnek.

Stiller Ákos

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a héten többször erős, viharos szélre figyelmeztetett. Szombat reggel a meteorológiai szolgálat Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyében több járásra már kiadta a riasztást.

Szombat éjfélig szóló veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmezetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint a fővárosban. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják. Baranya, Somogy, Vas és Zala megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezekben a megyékben is 70 kilométer/órásnál erősebb széllökések lehetnek.

Folyamatos tudósításunkat itt olvashatja!

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.