2014. március. 07. 05:19 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 07. 08:39 Itthon

Jelentős változást hoz az új Ptk. a vezető tisztségviselők életében

A cégeknél a vezetői minőségben okozott kárért a vállalat, valamint az érintett vezető egyetemlegesen felel az új Ptk. március közepétől hatályos szabályai szerint. A változásra a biztosítók is készülnek: vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok anyagi felelősségére kínálnak biztosítást.

Jelenleg csak kivételes esetekben, például felszámolásnál vagyonhiány vagy környezetszennyezés miatt lehet kárigénnyel fellépni a cégvezetőkkel szemben. A szabályozást az új Ptk. gyökeresen alakítja át.

Az egyetemleges felelősség azt jelenti, hogy a károsult nem csupán a társaság, hanem a vezető tisztségviselők magánvagyona terhére is kártérítést követelhet.

Az Allianz és a Generali biztosító is arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ilyen kárigények ellen védelmet nyújtó biztosítást kínál. Ezek a termékek – a hagyományos szakmai felelősségbiztosításokkal ellentétben – a vezetői tevékenységre, és nem a szakmai tevékenységre nyújtanak biztosítást. A felelősségbiztosítását cégek és vezető állású személyek is megköthetik.

Az Allianz Global Corporate & Specialty statisztikái alapján Európában a pénzügyi szervezetektől, valamint az Internet/IT/Media/PR profillal rendelkező vállalatoktól érkezik a legtöbb vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok felelősségbiztosításával kapcsolatos kárbejelentés.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a penetráció csaknem 100 százalék, ami egyértelműen alátámasztja e biztosítás létjogosultságát és fontosságát az Allianz szerint.

A Generali pedig azt hangsúlyozza, hogy a felelősségbiztosítása kiterjed a kártérítésen túl a hivatalos vizsgálat költségeire, az esetleges testi sérülés és dologi kárral kapcsolatos jogvédelmi költségekre, a polgári peres vagyoni biztosíték fedezetére, továbbá a jó hírnév sérelmének orvoslásával összefüggő költségekre is.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.