2014. március. 05. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 05. 17:40 Itthon

Szili szerint Bajnaiék félnek tőlük

Szili Katalin szerint a baloldali összefogás fél a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárttól (KTI) és annak programjától.

A KTI által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Szili Katalin, a KTI elnöke szerdai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Pest megyei 1. számú egyéni választókerületben visszalépett Dombai Tamás nem egyeztette lépését a párt elnökségével, sőt, előzetesen nem is tájékoztatta arról a pártot.

Szili Katalin szerint megfélemlítés, vagy "megvásárlás" állhat az ügy hátterében. "Úgy tűnik, az álbaloldali Összefogás számára veszélyessé vált a KTI és programja" - fogalmazott. Szili Katalin szerint "a balliberális oldal félti a szavazóit a KTI-től, amely markáns alternatívát képes nyújtani mindazoknak, akik az álbaloldali pártokból kiábrándultak." 

A KTI által felvezetett kampánytémák "lenyúlása után" a párt jelöltjeit igyekeznek megfélemlíteni, vagy válogatott eszközökkel maguk mellé állítani - mondta.

A közlemény szerint a KTI kedden leadta országos listáját a Nemzeti Választási Irodának, így a pártra az egész országban lehet majd szavazni április 6-án. A listát Szili Katalin vezeti, őt Szabó Lajos alelnök és Ivády Gábor, jelenleg függetlenként dolgozó országgyűlési képviselő, Ivád község polgármestere követi.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.