13-an sérültek meg egy szentesi vonatbalesetben
Tizenhárman sérültek meg a balesetben. Közülük egy életveszélyes sérültet, a kamion sofőrjét, mentőhelikopterrel vitték a szegedi klinikára, egy másik ember sérülése súlyos, a többiek könnyebben sérültek meg, őket Szentesen és Hódmezővásárhelyen látják el. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és nyomozást indít tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset okozása miatt.
Várhatóan csak kedd hajnalra áll helyre a menetrend szerinti közlekedés a szentesi vasúti átjáróban történt baleset helyszínén - közölte hétfő délután a MÁV START Zrt. az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a vonat mozdonya olyan súlyosan megrongálódott, hogy elszállítását csak különleges intézkedéssel lehet végrehajtani. Addig autóbuszokkal szállítják az utasokat Szentes és Hódmezővásárhely között.
A Szentesnél nem sokkal dél után ütközött össze a működő fénysorompóval ellátott átjáróban a motorvonat egy kukoricát szállító teherautóval.
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta, hogy tizenhárman sérültek meg a balesetben. Közülük egy életveszélyes sérültet, a kamion sofőrjét, mentőhelikopterrel vitték a szegedi klinikára, egy másik ember sérülése súlyos, a többiek könnyebben sérültek meg, őket Szentesen és Hódmezővásárhelyen látják el. A Mávinform korábbi közléséhez képest ugyancsak 13-ra pontosította a sérültek számát.
A rendőrségi szóvivő közölte: a sofőr elmondása szerint, amikor a teherautóval át akart haladni a síneken, a jármű fennakadt, és ekkor ütközött a teherautónak a vonat. A motorvonat az ütközéstől kisiklott, de nem borult fel.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és nyomozást indít tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset okozása miatt - közölte.