2014. február. 27. 13:03 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 27. 14:43 Itthon

Vona: "fejezze be a dedót" a Fidesz és az MSZP Őszöd-ügyben

A Jobbik szerint szánalmas, hogy a választások közeledtével a Fidesz és az MSZP "óvodás vitát folytat" Őszöddel kapcsolatban. Vona Gábor pártelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján felszólította a Fideszt és az MSZP-t, hogy "fejezzék be a dedót", szégyelljék magukat, és álljanak elő a választási programjukkal, illetve álljanak ki egy hármas miniszterelnök-jelölti vitára.

Vona Gábor úgy fogalmazott: a Fidesz és az MSZP eredmények híján nem tud mit mondani az embereknek, ehelyett "azon perlekednek", hogy kinek mi köze az őszödi beszéd kiszivárogtatásához. Szerinte ez megmutatja a másik két párt kampánnyal kapcsolatos hozzáállását, hiszen csak negatív, sárdobáló kampányban hisznek. Vona Gábor hangsúlyozta: ezzel szemben a Jobbik pozitív kampányt folytat, van programjuk, és ezzel akarnak versenyezni a többi párttal szemben.

Az őszödi beszéddel kapcsolatban a Jobbik elnöke megismételte: álláspontjuk szerint abban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök "elmondta azt, amit mindig is tudtak", hogy  az MSZP vezetői hazudnak reggel, délben és este. Vona Gábor azt is szánalmasnak nevezte, hogy a Fidesz négyévnyi kétharmados többséggel nem tudta megoldani "Gyurcsány Ferenc ügyét". Szerinte a Fidesz felelőssége és mulasztása, hogy a volt kormányfő nem állt az igazságszolgáltatás elé. Mint mondta: ennek tükrében különösen "a választók arcul köpése", hogy még mindig az őszödi beszédről szól a kampány.

Kiemelte: mind a Fidesznek, mind az MSZP-nek rossz a lelkiismerete, amiért kormányon nem végezték el a rájuk bízott munkát, a jövővel kapcsolatban pedig nincs elképzelésük, így nem tudnak mást kitalálni, csak egymást dobálják sárral.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal a múlt héten a honlapján hozott nyilvánosságra két, anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.