2014. február. 23. 16:19 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 23. 16:51 Itthon

Jobbik: Martonyi mondjon le

A Jobbik lemondásra szólította fel vasárnap Martonyi János külügyminisztert, mert a párt véleménye szerint nem képviseli az ukrajnai válság idején a kárpátaljai magyar közösség érdekeit.

Martonyi János külügyminisztert, hogy azonnal mondjon le posztjáról és távozzon a magyar közéletből - mondta Szávay István országgyűlési képviselő a Külügyminisztérium budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Jobbik nemzetpolitikai kabinetének elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek olyan külügyminisztert kellene kineveznie Martonyi János helyére, aki az "idegen érdekek kiszolgálása helyett végre magyar nemzeti érdekű külpolitikát folytat".

Azt is elvárják a magyar kormánytól, hogy a kárpátaljai autonómia kérdését emelje be az európai uniós közbeszédbe és a leghatározottabban álljon ki a magyar közösség jogaiért - fűzte hozzá. Az ellenzéki politikus szerint mostanra teljes káosz uralkodott el Ukrajnában. Hozzátette: pártja együttérzését fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az erőszakos cselekmények már a magyarok lakta Kárpátaljára is átterjedtek, Beregszászon hétfőn tartanak tanácsülést, hogy megpróbálják átvenni a város irányítását.

Szávay István utalt arra is, hogy az ukrán parlament eltörölte az ottani magyar közösség számára "jó és hasznos" nyelvtörvényt, amelynek betartatásáért - szerinte - a magyar kormány "nem tett az ég világon semmit". Meglátása szerint nacionalista visszarendeződés kezdődött Ukrajnában, amely alapvetően fenyegeti a kárpátaljai magyar közösség jogait, és félő, hogy lét- és jogbiztonságát is. Arra utalva, hogy a napokban Orbán Viktor helikopterrel a határnál járt, és ellenőrizte, felkészültek-e a menekültek fogadására, úgy fogalmazott, ezt elképesztőnek tartják, mert a magyar közösség nem akarja elhagyni  szülőföldjét.

Elfogadhatatlannak nevezte azt a kormányzati kommunikációt is, amely szerint Magyarország aggódik Ukrajna területi épségéért. Közölte, a Jobbik számára egyáltalán nem fontos Ukrajna területi épsége, számukra a kárpátaljai magyar közösség jövője a legfontosabb.

A kormányt azért is bírálta, mert "Martonyi János Julia Timosenko szabadon bocsátását üdvözölte, ahelyett, hogy aggodalmát fejezte volna ki az Ukrajnában kialakult helyzet kapcsán, és amiatt, hogy szélsőséges csoportok most már felfegyverkeztek és fegyverrel fenyegetik adott esetben a kárpátaljai régiót is". Közölte, a Jobbik szerint a minimum, amit Magyarországnak követelnie kell az Ukrajna jövőjéről folytatott tárgyalásokon, az Kárpátalja autonóm területté nyilvánítása és a régión belül a magyar autonómia megteremtése.

Úgy fogalmazott, szerinte még mindig Kovács László volt szocialista külügyminiszter szelleme lengi be a minisztérium épületét, a "tanuljunk meg kicsik lenni" szellemisége.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.