2014. február. 22. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 22. 10:22 Itthon

Őszödi jelentés: a legfontosabb dolog már kiderült

Senkit nem ért meglepetésként az, hogy Gyurcsány Ferenc nélkül nem történhetett meg a kiszivárogtatás - közölte a fidesz azzal kapcsolatban, hogy nyilvánosságra kerültek a titkosszolgálati jelentések.

A Fidesz szerint az őszödi beszéddel kapcsolatban a legfontosabb dolog már kiderült, az, hogy a Gyurcsány-korszakot maga Gyurcsány Ferenc és a szocialisták végighazudták, becsapták a magyar embereket - közölte Selmeczi Gabriella .

A fidesz szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc maga vallotta be az őszödi beszédben, hogy "hazudtak reggel, délben és este. Nem tudjuk, mit csináltak délután". Hozzátette: a részletekről is tudniuk kell az embereknek, és a Fidesz szerint ez a Belügyminisztérium dolga, a kérdéseket ő fogja megválaszolni.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta, senkit nem ért meglepetésként az, hogy Gyurcsány Ferenc nélkül nem történhetett meg a kiszivárogtatás, hiszen ő akkor uralta a teljes szocialista frakciót és kezelt minden helyzetet. Nyilvánvaló, hogy tevékeny része volt a beszéd kiszivárogtatásában - vélekedett. A politikus szerint ha Gyurcsány Ferenc mentalitását nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy sokkal erősebben tiltakozott volna, hogyha ő nincs benne ebben a folyamatban.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.