2014. február. 22. 11:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 22. 11:02 Itthon

Gyurcsány: Pintér manipulál, rosszabb esetben hazudik

Gyurcsány azt kérte, hogy a belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést, és ha az nem egyezik a most kiadott részletekkel, Pintér mondjon le.

Pintér manipulál, rosszabb esetben hazudik – reagált Gyurcsány Ferenc facebookos bejegyzésében arra, hogy nyilvánosságra hozták az őszödi titkosszolgálati jelentést. (A részleteket itt olvashatja).

Mint írta a most nyilvánosságra hozott szöveg nem a 2009-decemberében elkészült végső hivatalos összefoglaló jelentés, mivel az utóbbi kifejezetten cáfolja Pintér mostani sugalmazását, állításait. Amit viszont tartalmaz, azt Pintér elhallgatni akarja, azt, hogy a hanganyag nyilvánosságra hozataláról a Fidesz felső vezetése döntött, az anyagot ők sokszorosíttatták és juttatták el a médiához. Tudjuk tehát, hogy a Fidesz ilyen módon tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat - írta.

Gyurcsányék követelik, hogy a  belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést, és ha  kiderül, hogy az abban foglaltak nem egyeznek a mostani manipulatív kiszivárogtatással, akkor Pintér azonnal hagyja el hivatalát. Orbán Viktortól pedig azt várja, nyilatkozzon, hogy ő, illetve vezetőtársai ismerték-e a beszédet a Magyar Rádióban történt elhangzása előtt. Ha igen, akkor vállalják a felelősséget a 2006 őszén történtekért.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.