2014. február. 20. 14:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 20. 13:55 Itthon

Péntektől újabb áradás jöhet a Rábán

Levonulóban van az árhullám a Rábán, de a folyó vízgyűjtőjén csapadékot jeleznek, így újabb, kisebb mértékű áradás is bekövetkezhet.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Gaál Róbert tájékoztatása szerint a folyó vízgyűjtőjén osztrák területen péntektől öt milliméternyi, magyar területen pedig 5-10 milliméternyi esőt jeleznek, de az előrejelzések a szokásosnál bizonytalanabbak. A Rába szerda délután tetőzött Rum és Kám térségében, Sárvárnál az éjszaka intenzíven áradt, a tetőzést csütörtökön a kora délutáni órákra várják. A folyó sárvári és Sárvár alatti szakaszára elsőfokú készültséget léptettek életbe. A vízügyi igazgatóságok gátőrei és műszaki szakemberei folyamatosan védekeznek, fokozott járőr- és figyelőszolgálatot tartanak.

Gaál Róbert szólt arról is, hogy Csákánydoroszlón a Rába-hídnál mintegy 120 köbméternyi uszadék torlódott fel. Két nagy fatörzs tartja a torlaszt, s ezzel szinte teljesen elzárja a víz útját. Miután az árhullám a folyónak ezen szakaszán már levonult, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csütörtökön megkezdte a helyreállítási munkát, az uszadék és a fatörzs eltávolítását.

Pécsi Norbert Sándornak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint újra járható a korábban az áradás miatt lezárt, Vasegerszeg és Nagygeresd közötti alsóbbrendű út, továbbra sem lehet viszont közlekedni a Molnaszecsőd és Döröske, valamint a Sótony és Ikervár közötti összekötő úton.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.