Az 500 jelölő támogató megszerzése nem okoz gondot a pártoknak, a hétfőn elkezdődött aláírásgyűjtés viszont mindenütt mobilizálta az aktivistákat. Elindult az embertől emberig, háztól házig tartó harc. A hvg.hu egy tipikus jobbos és egy tipikus balos kerületben járt.
„Őszintén, ez nem egy könnyű kerület nekünk, de megküzdünk érte” – mondta a hvg.hu-nak a Jobbik egyik aktivistája kedden reggel a terézvárosi Hunyadi téren. A jobboldali ellenzéki párt négy aktivistával települt ki a piac mellé, hogy az induláshoz szükséges aláírásokat gyűjtsék annak a Stummer Jánosnak, aki arról vált híressé, hogy egy ultracuki cicás képpel reklámozza magát a Facebookon és a szórólapokon.
Hétfőn elindult a két hétig tartó aláírásgyűjtés az országban, s ennek köszönhetően a pártok vetélkedése, kampánya már az ajtókig ér: a jelöltek járják az országot, bekopogtatnak a választóikhoz, a törzsszavazóikat pedig az irodáikba várják. A választásokon induló jelölőszervezetek február 17-én vehették át a kopogtatócédulákat felváltó ajánlóíveket, melyekre jelöltenként legalább 500 aláírást kell összegyűjteniük két hét alatt – az új rendszerben egy választópolgár akár több pártot is ajánlhat. A Fidesz már kedden délután bejelentette: mind a 106 jelöltjük végzett, az MSZP pedig állítólag hétfő estére összegyűjtötte a szükséges aláírást a 71 körzetben, ahol ők állítanak jelöltet.
Az aláírásgyűjtés kezdetének másnapján körbejártunk egy jobbos és egy balos kerületet, és megnéztük, ki hogyan veszi az akadályokat.
Betonba öntött baloldal
Egyelőre úgy tűnik, hogy Stummer cicás képe nem hatotta meg a VI-VII. kerület lakóit. Az aktivistái azt mondták kedden reggel a Hunyadi téren, hogy hétfő estig – azaz fél nap alatt – 100 aláírás gyűlt össze, de büszkén mesélték, hogy a pártelnöknek Gyöngyösön rekordidő alatt összejött az 500 szignó.
Nem panaszkodhat viszont a baloldali pártokat tömörítő Összefogás. Kedd délelőtt legalább tízen szorongtak az Andrássy úton lévő MSZP-irodában, páran a folyosón várakoztak arra, hogy a három asztal közül az egyiknél aláírhassák az ívet. A főleg nyugdíjasokból álló csoport rendkívül lelkes volt, személyesen a jelölt fogadta őket. Délután még több emberre számítottak, ugyanis az egykori szocialista elnök, Lendvai Ildikó személyesen látogatott el az irodába.
Az Összefogás a kerületben már hétfőn összeszedte a kerületben a minimális 500 aláírást, pedig a jelölt nem is terézvárosi, és nem is MSZP-s. Oláh Lajos a Demokratikus Koalíció politikusa, korábban Debrecenben indult – sikertelenül – Kósa Lajos ellen, és egy másik kerületben, Óbudán van lakása.
„Azért jó úgy indulni, hogy azt látod, a helyi lakosok egy jelentős része szeret téged. Ezt azért Debrecenben egy baloldali jelölt nem mondhatta el magáról” – fejtegette a hvg.hu-nak Oláh. Mint mondta, rendkívül gyorsan összejöttek az aláírások, de annyian akarják még aláírni az ívet, ezért nem állíthatják le a folyamatot, mert ezzel megbántanák a szavazóikat. Oláh biztos a győzelemben, abban reménykedik, hogy még az LMP szavazói is rá fognak voksolni végül.
Nem volt ilyen tumultus a Fidesz kerületi, Klauzál téri irodájában. Ottjártunkkor két idősebb polgár írt alá, de az iroda egyik alkalmazottja – aki az ajtót elállva türelmetlenül beszélgetett a hvg.hu tudósítójával és a nevét sem árulta el – azt mondta, Rónaszékiné Keresztes Mónika már összegyűjtötte a szükséges számú aláírást. Szerinte náluk az volt a célkitűzés, hogy minél hamarabb végezzenek ,és ezt a központ bejelenthesse – elsőként a pártok közül. Ennek ellenére náluk is folytatódik az aláírásgyűjtés: a rezsicsökkentés „védelmében”.
A VI-VII. kerület egyébként hagyományosan jól áll a baloldal. Annak ellenére, hogy az utóbbi 5-6 évben súlyos botrányok rázták meg a két kerület MSZP-s szervezetét: a VI. kerület korábbi – nemrég elhunyt – vezetőjét ingatlanügyletekkel gyanúsították, míg Erzsébetváros polgármestere, Hunvald György még a börtönt is megjárta. Ennek ellenére még 2010-ben sem tudott rajt-cél győzelmet aratni a jelenlegi környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán – csak a második fordulóban került be a parlamentbe. (Az új választási rendszerben a VI. és a VII. kerületet összevonták egy választókerületbe – a szerk.)
Ahol hasít a Fidesz
Pártállami időket idéző hangulat, pókhálós falak, Marx kép a polcon. Még nyomát sem látni a választóknak az MSZP budavári irodájában, az egyetlen fellelhető alkalmazottat is csak hosszú bolyongás után találtuk meg az egyik szoba végében. Mint tőle megtudtuk, a párt itt a „terepmunkát” választotta, azaz lakásról lakásra járnak.
Bár Oláh sem MSZP-s jelölt, neki láthatóan nagyobb lelkesedéssel gyűjtik az aláírásokat a szocialisták a Duna túloldalán. A V. és az I. kerületet magába foglaló választókerületben ugyan szintén egy DK-s politikus indul, de Kerék-Bárczy Szabolcs egykor az MDF-ből indult. Ezzel szemben Oláh korábban szocialista volt – évekig vezette a Hajdú-Bihar megyei szervezetet –, ám Gyurcsány Ferenc pártból való távozásakor kilépett az MSZP parlamenti frakciójából.
Ráadásul a belvárosi-budavári kerületben az Összefogásnak Rogán Antallal kell megküzdenie, aki kedden írta ki a Facebook-oldalára, hogy már az első napon 5328-an támogattak őt aláírásukkal. A budai vár alatt található Fidesz-irodában ottjártunkkor legalább hatan – főleg idősek – vártak arra, hogy aláírhassanak, őket egy négyfős, fiatal aktivistákból álló csapat szolgálta ki. Az aktivisták azt mondták, nagyon jól állnak, folyamatosan érkeznek a támogatóik.
Rogánnal az LMP-től személyesen a párt listavezetője, Schiffer András készül megküzdeni. Az ő aktivistái a Széll Kálmán téren állították fel a standjukat, az LMP társelnöke addig házról házra jár aláírásokat gyűjteni – tudtuk meg az aktivistáktól. Mint mondták, hárompercenként aláírja valaki az ívet, igaz, az egykori Moszkva téren egyszerre több jelöltnek gyűjtenek.
Kitelepülés, aztán kopogtatás
Az LMP standjai hétfő óta a város számos csomópontján reggeltől késő délutánig jelen vannak, utána pedig kezdődik a kopogtatás. A párt egy budai aktivistája szerint náluk a személyes megkeresés kevésbé kifinomult, ugyanis „nincs Kubatov-listájuk”, ezért inkább tömbházakba csöngetnek be, hogy a lehető legtöbb embert érjék el. A párt rendelkezik névsorral a náluk korábban regisztráló szimpatizánsokról, ez azonban szerintük nem fed le mindenkit, aki rájuk szavazhat.
Az aktivista elégedetlenségét fejezte ki az aláírásgyűjtés sikerével kapcsolatban, aminek oka szerinte az, hogy a kormánypárt szándékosan felületesen tájékoztatta a szavazókat az új rendszerről, így sokan nem tudják, hol és hogyan kellene aláírni. Az aláírásgyűjtő standokat eredetileg a város több tucat pontján felállították, ez azonban forrásunk szerint az érdeklődés hiánya miatt tíz-tizenötre csökkent.
Az Együtt-PM jelöltjei keddre már végeztek az aláírásgyűjtéssel – közölte a hvg.hu-val a szervezet kampányfőnöke. Karácsony Gergely azt mondta, számára kellemes meglepetés volt, hogy abban a fővárosi kerületben, ahol ő indul, milyen rövid idő alatt összejöttek az aláírások, ebben pedig sokat segített az a lakossági fórum, ahol számításai szerint 200-an voltak. (Az olvasóinktól és az érintettektől elnézést kérünk: Karácsony - ahogy kommentelőnk megjegyezte - valóban 700-ra tette a résztvevők számát.)