2014. február. 13. 10:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 13. 15:58 Itthon

Rendőrök keltették fel az autóülésben alvó gyújtogatót

Betört egy faházba, majd tüzet gyújtott az épület egyik helyiségben egy férfi Szarvason. A ház teljesen leégett, a gyanúsítottat pedig egy szomszédos telken álló autóban találták meg. A kocsi bal első ülésén aludt, a rendőrök ébresztették fel.

A Békés megyei rendőrség ügyeletére tegnap 2 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy kigyulladt egy faház Szarvason – idézte fel a történteket a rendőrség. A szomszédok vették észre, hogy az épület lángokban áll és értesítették a tűzoltókat, majd feltűnt nekik, hogy egy közeli telken az ott álló autó csomagtartója és motorházteteje nyitva van, a járműből pedig valaki táskákat és szerszámokat pakolt ki.

A helyszínre érkező rendőrök az autóban egy férfit találtak, aki a kocsi bal első ülésében aludt. Felkeltették, majd előállították a Szarvasi Rendőrkapitányságra. A 61 éves S. Tibor Sándor elmondta, hogy Szegeden él, vonattal érkezett a Csongrádi megyeszékhelyről Szarvasra. Állítása szerint régi ismerőseit akarta meglátogatni, ennek ellenére betört a faházba.

Egy szekrényből ruhákat vett magára és a nyomozás eddigi adatai szerint tüzet is gyújtott az épületben. Miután kijött onnan, beült az egyik szomszédos telken álló autóba. A faház teljesen leégett, a tulajdonos kára nagyjából 3 millió forint. A Szarvasi Rendőrkapitányság a férfit őzizetbe vette és rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene.

Hirdetés