Vállalkozás hvg.hu 2025. május. 09. 11:30

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

11 milliárd lett a 6,9-ből, a kormány szerint „a kellően gondos vevő” nem láthatta előre a drágulást.

A bicskei vasútállomás fejlesztésének költségét 6,9 milliárd forintra becsülte 2021. májusában az azóta az Építési és Közlekedési Minisztériumba olvasztott Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Ezért az összegért a nyertes pályázó feladatai közé tartozott a kiviteli tervek elkészítése, több út át- illetve kiépítése, nyolcállásos busz- és 136 férőhelyes P+R-parkoló kialakítása, egy vasúti felüljáró felújítása, támfal építése, egy körforgalom létesítése, gyalogos- és kerékpárút építése, a vasúti gyalogos aluljáró meghosszabbítása, valamint közmű, közvilágítás és vasúti rakodórámpa kialakítása – írja az Átlátszó.

A fent említett összegért azonban egyik pályázó sem vállalta a projektet, a legolcsóbb, 10,7 milliárd forintos ajánlatot Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd Zrt. tette, alvállalkozóként pedig bevonta a Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Zrt.-t és a Mészáros Lőrinc testvére által birtokolt Híd-Tám Kft.-t is.

Menet közben azonban az eredeti szerződéshez képest nettó 1,15 milliárd forinttal nőttek a költségek, vagyis 11 milliárd fölé drágult a beruházás, a közbeszerzési értesítő szerint „a módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott”.

Mészáros Lőrinc cége 2022. november végén jelezte az illetékes tárcának, hogy drágábban tudja csak elvégezni a munkálatokat, 2023. november végén pedig nettó 2,6 milliárd forintos pluszforrást kért.

A hivatalos indoklás szerint „a módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott”. Majd részletesen kifejtik, hogy az „orosz–ukrán háborúval összefüggésbe hozható körülmények” miatt a kivitelezést végző V-Híd Zrt.-nek „a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó” többletkiadása keletkezett. Egy 2023-as kormányrendelet szerint a vállalkozóknak joguk van szerződésmódosítást kezdeményezni, ha „a háborús konfliktus miatt kialakult helyzetre visszavezethetően” a rendeletben meghatározott »rendes üzleti kockázat« mértékénél nagyobb költségnövekményük keletkezett, ennek legfeljebb felét fizeti ki a kormány, ebben az esetben uniós pénzből.

hvg360 Hamvay Péter 2025. május. 21. 16:53

Magyar Péter a békések ligájával válaszol a Harcosok klubjára, miközben a Fidesz rajongói és üzenetei vészesen fogynak

Láthatóan mindenkinek, még saját lányának is fel kellett vonulnia Orbán Viktor agresszív hangulatú show-ján a hétvégén. Ezúttal a Fideszhez kötődik a háborús narratíva, míg a budapesti balhékból szándékosan kimaradó Tisza Pártnak sikerülhet megszólítania a békére vágyókat. Mi az alapvető különbség a Békemenet közönségéből formált kommenthadsereg és Magyar Péter facebookozó hívei között?