Itthon hvg.hu 2014. február. 12. 08:56

Ötfős stáb vezeti az ellenzéki összefogás kampányát

Három fő részből áll az ellenzéki összefogás kampánya, és a részt vevő pártok által delegált ötfős kampánystáb felel a stratégiáért – írja a Népszabadság.

Egy öttagú koordinációs csapat irányítja a baloldali ellenzéki összefogás kampánystratégiáját és annak megvalósítását – írja a Népszabadság szerdai száma: Molnár Zsolt (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Molnár Csaba (DK), Karácsony Gergely (PM) és Boruzs András (Liberálisok).

A lap azt írja, hogy az MSZP-nél a bajai videóbotrány tanulságai után átalakították a kommunikációs irányítást: új sajtófőnököt igazolt a párt, és Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes pedig az MSZP kommunikációjának politikai irányítója lett.

Az ellenzéki összefogás kampánya három részből áll majd: egyfelől a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attilára épül (már kint is vannak az utcán az MSZP elnökét ábrázoló plakátok), másrészt célzottan segíti az egyéni jelölteket, és külön koncentrál a választás tétjének bemutatására, ezzel a minél magasabb részvételre kívánnak majd buzdítani – írja a napilap.
  

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.