2014. február. 10. 09:11 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. február. 10. 10:11 Itthon

413 milliós kárt okozott egy számlagyáros bűnszervezet

Bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Kecskeméti Törvényszékhez egy 38 éves szegedi férfi és 40 társa ellen a Bács-Kiskun megyei főügyészség.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be a Kecskeméti Törvényszékhez egy 38 éves szegedi férfi és 40 társa ellen, akik egy bűnszervezetet alkotva 2006 óta jellemzően Kiskunhalason és környékén egy számlagyárat hoztak létre és működtettek, amivel a költségvetésnek összesen mintegy 413 millió forintos kárt okoztak – közölte Nánási László főügyész.

A 38 éves első rendű vádlott 2006-ban határozta el, hogy számlagyárat hoz létre és ennek működtetésével tesz szert rendszeres jogtalan haszonra. Ennek lényege az volt, hogy a bűnszervezetet vezető férfi a jelentkező „megrendelőknek” (különböző vállalkozásoknak) úgy nyújtott segítséget az adócsaláshoz, hogy létező gazdasági társaságok nevében fiktív számlákat állított/állíttatott ki, amelyeket – anyagi ellenszolgáltatás fejében – eljuttatott a megrendelőknek. A megrendelő társaságok pedig a tudottan fiktív számlákat beállították a könyvelésükbe, majd a számlák segítségével valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtottak be az adóhatósághoz, hogy adófizetési kötelezettségüket csökkentsék.

A fiktív számlákat megrendelő gazdálkodók a számlákon szereplő különböző pénzösszegeket, mint ellenértéket átutalták az I. rendű vádlott által megadott gazdasági társaságok bankszámláira, majd azt az I. rendű utasítására a pénzfelvételre jogosult vádlott-társak – jellemzően az utalás napján – készpénzben felvették a bankszámláról. A pénzt felvevő személyek ezután a felvett pénzt közvetlenül vagy vádlott társaik útján eljuttatták az I. rendű vádlottnak. A bűnszervezetet vezető I. rendű vádlott pedig a „jutaléka” levonása után a megmaradt pénzösszeget visszajuttatta a számlát megrendelő vállalkozásoknak. Az adócsalás elkövetéséhez összesen 27 gazdasági társaság bocsátott ki fiktív számlákat az I. rendű utasításai szerint. A vádlottak közül 17 személy működtette a számlagyárat, míg a többiek a fiktív számlákat felhasználó vállalkozások vezetői, képviselői voltak.

A vádlottak ezt a tevékenységet szervezetten, hosszabb időn keresztül végezték, egymás között a feladatokat megosztották. A jól szervezetten és összehangoltan működő bűnszervezet tagjai a cselekményeket a legapróbb részletekig megtervezték és így hajtották végre. A bűncselekménnyel szerzett pénzt pedig a bűnszervezet működésére, a társaságok fenntartására, illetve a saját „díjazásukra” fordították. Ezekkel a bűncselekményekkel a vádlottak társasági adó és áfa adónemekben összesen mintegy 413 millió forinttal károsították meg a költségvetést. A vádlottakon kívül hét további személynek nem kell a bíróság elé állnia, ugyanis önként megfizették az általuk okozott adóhiányt, ezért az ügyészség velük szemben a vádemelést elhalasztotta.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottai szabadlábon várják várja a bírósági tárgyalást, őket a főügyészség adócsalás bűntettén kívül magánokirat-hamisítás vétségével is vádolja.

Hirdetés