2014. február. 06. 13:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 06. 13:35 Itthon

Százmilliós kárt okozott a januári nógrádi földrengés

A január 19-i Nógrád megyei földrengés után az Aegon Magyarország és a Groupama Garancia Biztosító összesen több mint 100 millió forintot fizetett ki a károkra, az átlagos kifizetés mértéke 120-150 ezer forint között volt - közölték a biztosítók.

A lakásbiztosításban piacvezető Aegonnál biztosítottak kárát a biztosító 80 millió forintra becsüli. A bejelentett, közel 700 káreseményből eddig 579-et rendeztek, a feldolgozottság aránya 87 százalékos. Az átlagos kifizetések mértéke 119 ezer forintot tett ki.

A Groupama Garancia Biztosító több mint 200 kárbejelentés után átlagosan 150 ezer forintot fizetett ki ügyfeleinek a helyreállításra, összesen 32 millió forintot. A legtöbb bejelentés vakolati károkra és végfal elmozdulásra vonatkozott.

Január 19-én hajnali fél három után pár perccel egy, a Richter-skála szerinti 4,3-as  erősségű földmozgást érzékeltek, majd később egy 3,3-es erősségű utórezgést. A földmozgások epicentruma mindkét esetben a Nógrád megyei Cserhátsurány külterületein volt, a rengést azonban még Budapesten is érezni lehetett.

* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is

A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.

Hirdetés