Itthon MTI 2014. január. 28. 17:57

Ab: korrupciós vád miatt felfüggesztett bírónak is jár a fizetés

Az Alkotmánybíróság szerint a korrupcióval vádolt és állásából felfüggesztett szegedi bírónak jár a fizetés, bár a Kúria korábban ezzel ellentétes döntéseket hozott.

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Kúria két munkajogi döntését egy megvádolt szegedi bíró ügyében, mert azok alaptörvény-ellenesek.

Az Ab határozatának indoklása szerint a bírói függetlenséghez hozzátartozik, hogy akkor is jár a bíró részére illetménye, ha az ellene folyó büntetőeljárás miatt függesztették fel hivatalából, hiszen az összeférhetetlenségi szabályok is vonatkoznak rá, tehát például más kereső tevékenységet is csak nagyon korlátozott körben folytathat - derül ki az Ab honlapján kedden közzétett döntésből.

MTI / Szigetváry Zsolt

A bírót 2011 decemberében a kecskeméti bíróság letartóztatta, majd 2012 januárjában a szolgálati bíróság felfüggesztette bírói tisztségéből, munkáltatója pedig megtiltotta illetménye folyósítását. Emiatt a bíró munkaügyi pereket indított. Az első és másodfokú bíróságok részítéleteiben a keresetnek helyt adtak. A Kúria viszont a munkáltatónak adott igazat az illetmény felfüggesztésében.

A bírói függetlenséget az alkotmány védi, a bírák jogállásáról szóló törvény pedig többek között kimondja azt, hogy "a bírói tisztségből való felfüggesztés idejére a bírót megilleti az illetménye, amelynek legfeljebb 50 százalékát egy hónapra vissza lehet tartani", továbbá, hogy "nem jár illetmény a felfüggesztés időtartamának azon részére, amelyre a bíró akkor sem kapna illetményt, ha a felfüggesztésre nem került volna sor."

Az Ab megalapozottnak találta az alkotmányjogi panaszt, szerintük a bírói függetlenség a bírói tisztséget viselő személy vonatkozásában egyrészt szakmai függetlenséget, másrészt személyi függetlenséget jelent. A szakmai függetlenség azt garantálja, hogy a bírót ne lehessen ítélkezési tevékenysége során utasítani, közvetlenül befolyásolni. A személyi függetlenség pedig egy több összetevőből álló független közjogi státust jelent, amely a bírót szolgálati jogviszonyának fennállása során megilleti. Ennek részeként a függetlenséget hivatott biztosítani a megfelelő bírói javadalmazás is, melyet a bírákra vonatkozó szigorú összeférhetetlenségi szabályok indokolnak.

Az Ab határozata hivatkozik az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2010-es számú ajánlására, mely szintén a bírói függetlenség egyik garanciájaként tekint a megfelelő javadalmazásra. Az Ab határozata rámutat arra is, hogy a bírói függetlenség nem a bíró kiváltsága, hanem a jogkeresők érdeke.

Az Ab döntése szerint amikor a Kúria az indítványozó bíró részére nem ítélte meg illetményét, korlátozta a bírói függetlenséget.

A 15 tagú Ab 6 tagja, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és Salamon László fűzött különvéleményt a határozathoz.

Az alkotmánybírósági indítványt benyújtó szegedi bíró csaknem két évtizeden át ítélkezett a Szegedi Városi Bíróságon, majd a Csongrád Megyei Bíróságon tanácselnökként, volt a büntető ügyszak csoportvezető bírája, 2011-től pedig néhány hónapig a büntetőkollégium megbízott vezetője. Ellene a vád vezető beosztású, hivatalos személy által, üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás.

Az ügyészség szerint 2009 és 2011 között több esetben megállapítható a vádlott büntetőjogi felelőssége, többnyire gyanúsítottak előzetes letartóztatásának megszüntetését intézte többszázezer forintért cserébe. Az érintettek ellen fegyveres rablás, lopás, csalás, adócsalás, orgazdaság, lőfegyverrel visszaélés gyanúja miatt folyt eljárás.

A Debreceni Törvényszéken tavaly márciusban kezdődött elsőfokú büntetőperben az indítványozó mellett egy másik szegedi bírót is megvádoltak, mindketten tagadják bűnösségüket, a bizonyítási eljárás a vége felé tart, tavasszal megszülethet az elsőfokú ítélet.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.