2014. január. 21. 08:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 21. 09:00 Itthon

Műtétje után két órával már rendőrök vegzálták a tinit

Felülvizsgáltatná az ombudsman a 14-18 év közöttiek kihallgatására vonatkozó szabályokat. Navracsics minisztériuma megfontolja a javaslatot.

Megfontolja Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az ombudsman javaslatát, amelyben a 14 és 18 év közötti gyermekek kihallgatására vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát kéri. Székely László szerint az érintett gyermekek esetében a tanúkénti kihallgatásokon kötelezővé kell tenni a törvényes képviselők jelentétét – írja keddi cikkében a Magyar Nemzet.

Az ombudsman egy székesfehérvári üggyel összefüggésben indított vizsgálatot, mert a panaszos kifogásolta a fia sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt induló rendőrségi eljárást. A kamaszt szúrt sebbel szállították a székesfehérvári kórházba, ahol azonnal megműtötték, ám a műtét után két órával már kihallgatták. A kihallgatáson a szülők, mint törvényes képviselők, nem lehettek jelen.

A Magyar Nemzet megkereste a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM), ahol közölték: minden olyan javaslatot, észrevételt megfontolnak, amely erősíti a gyermekkorúak védelmét és a gyermekjogok érvényesülését, így várhatóan szó lesz majd az érintett gyermekek tanúkénti kihallgatásra vonatkozó szabályozásról is, de előreláthatóan már nem ebben a ciklusban.

A tárca leszögezte: a gyermekkorúak meghallgatására fel kell készíteni a rendőrség munkatársait, az erre irányuló képzés jelenleg is folyamatban van. A cél, hogy olyan pszichológiai és szociális készségekkel vértezzék fel a rendőröket, amelyek elősegítik, hogy a gyermek az eljárás során ne váljon ismét áldozattá, egyúttal a kihallgatás is eredményesebb legyen. A program a tervek szerint március 31-én zárul – ismerteti az újság.

Hirdetés