2013. november. 18. 09:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 09:32 Itthon

NAV-razzia: ismert plasztikai sebész bukott le

Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a NAV, mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit – írta az adóhatóság. Az orvos a tetemes adóhiány megállapítása és megfizettetése mellett büntetőjogi következményekre is számíthat.

Egy újabb plasztikai sebészről derült ki, hogy jelentős összegű bevételt titkolt el az adóhatóság elől – közölte a NAV. 

A neves orvos a szépségiparban folytatott korábbi adatgyűjtés során vált gyanússá a NAV szakembereinek. Az adózatlan bevételek nyomát kutatva a pénzügyi nyomozók és az adóellenőrök bírói engedéllyel, ügyész jelenlétében egyszerre hét helyszínen tartottak házkutatást – többek között a sebész lakásán és rendelőjében –, iratokat foglaltak le, és lementették a számítógépek adatait.

Mint kiderült, a sebész csupán a tízezer forintos nagyságrendű konzultációs díjakat és néhány műtéti díjat rögzített a hivatalos számlázó programban, miközben kétszáznál is több páciense volt, köztük milliós műtéteket fizetők is.

A NAV jelenleg több évre visszamenőleg ellenőrzi az orvos és cégének társaságiadó-, áfa- és szja-bevallásait, vizsgálva a sebész vagyongyarapodását is.

A házkutatás során nyert adatok feldolgozása – a páciensek adatainak védelme mellett – és az adócsalás mértékének megállapítása folyamatban van, de az már most látszik, hogy százmilliós nagyságrendű eltitkolt bevételről van szó. A várható adóhiány a hozzá kapcsolódó szankciókkal (adóbírsággal, késedelmi pótlékkal) együtt akár több százmillió forint is lehet – tette hozzá közleményében a NAV.

A Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság költségvetési csalás miatt büntető feljelentést tett a NAV illetékes bűnügyi igazgatóságánál.


 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.